A szabálysértőket kivéve mindenki örül az új traffiboxok telepítésének: az önkormányzatok és a rendőrség is, hiszen sok autós lassít a dobozok látványára, hiszen nem tudhatja, van-e bennük előre-hátra is látó sebességmérő. És persze a csaknem megduplázódott bírságbevételek is jól jönnek a költségvetésnek is. Mint a vezess.hu összefoglalójából kiderül, a trafiboxok országos elterjedésének elmúlt két évében látványosan megemelkedett a kiszabott gyorshajtásos bírságok száma. Az éves bírságösszeg is jelentősen növekedett, két éve 26 milliárd forint fölé, tavaly már 40 milliárd közelébe.
A kiszabott összegnek csak egy részét, 21 milliárd forintot fizettek be a megbírságoltak 2023-ban, míg közel 31 milliárdot 2024-ben. De mindez így is óriási bevételnövekedés. Eközben Magyarországon az utóbbi időben a traffipaxokat is az önkormányzatok szerzik be az állampolgárok közlekedésbiztonságának javítására – aztán üzemeltetési szerződést kötnek a rendőrséggel.
A traffiboxok ára 4 és 8 millió forint között van. A traffipaxoké 2,5 millió forintnál kezdődik, de a jelenleg legnagyobb számban a kabinetekben használt sebességmérőké a többszöröse ennek.
Ezért az önkormányzatok nyilván örülnének a vezess.hu ötletének, amely szerint mi lenne, ha olasz mintára ők is részesülnének a bírságbevételből, hogy aztán a befolyt összeget sebességmérők vásárlására költhessék?
Olaszországban a bírságösszeg több mint felét megkapták az önkormányzatok.
A magyar portál számításai szerint ha nálunk csak 10 százalékot kapnának vissza akár pályázati úton is, akkor ez a 2024-es befizetésekkel számolva bő 3 milliárd forintot jelentene évente, ami egy trafibox-trafipax párosnál 10 millió forinttal számolva évente 300 új készüléket jelentene, ami már a legelső évben megduplázná a trafiboxok számát.
A szakportál több önkormányzatot is megkérdezett az ötletről, és természetesen minden polgármester nagyon örülne egy ilyen kezdeményezésnek. A szakportál által megkérdezett három minisztérium nem mondta el az ötletét a kezdeményezésről, mint ahogy a rendőrség sem, a rendőrök válasza csupán megerősítette: „Kezdetben az eszközöket a rendőrség telepítette, mára azonban a gyakorlat megváltozott: a telepítésekben egyre aktívabb szerepet vállalnak az önkormányzatok, természetesen minden esetben a rendőrség szakmai jóváhagyása mellett. A legfontosabb, hogy az együttműködés terén egyértelmű álláspontot képviselünk.
Ha egy önkormányzat felajánlotta, hogy traffiboxot telepít, vagy sebességmérő készüléket vásárol, minden esetben sikeres együttműködési szerződést kötöttünk a rendszerek üzemeltetésével kapcsolatban.
A jövőben is várjuk az önkormányzatok jelzését traffiboxok telepítésével vagy sebességmérő készülékek beszerzésével kapcsolatban. A rendőrség továbbra is kész minden ilyen irányú kezdeményezést támogatni és bevonni a rendszerbe.”
Tehát nem úgy tűnik, hogy az állam visszaosztana valamennyit a megnövekedett bírságbevételből még célzottan sem, hogy helyben új készülékeket vegyenek. Így a vezess.hu cikkéből az következik, hogy az új sebességmérők beszerzését a jelen gyakorlat szerint továbbra is döntően az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.