Kampányhírek percről percre

Infostart
2018. március 21. 08:41
Egyre inkább felpörög a kampány az április 8-i parlamenti választások előtt. Folyamatosan frissülő cikkünkben megtalálja a legfontosabb szerdai híreket.
2018.03.21. 23:54

Karácsony: vissza kell hozni Magyarországra a békét!

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint vissza kell hozni Magyarországra a békét, ami nehéz lesz, mert a mai kormányzás ellenségképek kereséséről szól. Karácsony Gergely szerdán Salgótarjánban, a Változás szövetsége politikai nagygyűlésén azt mondta, "amikor vége lesz ennek az őrületnek", azt a kárt is helyre kell hozni, amelyet a lelkekben okozott a kormány. Ha tudunk olyan országot építeni, ahol világossá tesszük, hogy a kormányzás, a politika nem a harácsolás és a gyűlöletkeltés szinonimája, ha felemeljük a leszakadó embereket, régiókat, ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a kormányzás szolgálat, akkor talán ezen is túl leszünk, és véget ér az a polgárháború, amely azóta dúl Magyarországon, amióta a Fidesz először elveszítette a választást - mondta. Az ellenzéki politikus a József Attila Művelődési Központban mintegy 400 ember előtt elmondta: arra készül, hogy csütörtökön feljelenti Orbán Viktort az óvodában folytatott kampányáért. Karácsony Gergely nem csak azt sérelmezte, hogy ez törvénysértő, de azt is, hogy a kormány oktatási rendszere éppen ezeknek a gyerekeknek a jövőjét veszi el. Amikor Orbán elmegy kampányolni az óvodába, az a mindennapos kirakatpolitika része. A kormány kijelölte, hogy mi fontos neki, hiszen nincs oktatatási minisztere, egészségügyi, szociális, környezetvédelmi, vagy foglalkoztatásért felelős minisztere, de propagandaminisztere van - tette hoáá Karácsony Gergely.

2018.03.21. 23:53

Simicskó: gyermekeink és unokáink jövőjéről is döntünk

Simicskó István honvédelmi miniszter szerint az áprilisi parlamenti választásnak a bevándorlás miatt sokkal nagyobb a tétje, mint eddig bármikor: most gyermekeink és unokáink jövőjéről is döntünk. A politikus szigetszentmiklósi lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a választások tétje, hogy megmarad-e Magyarország az erőltetett bevándorlás elleni küzdelem bástyájának. A visegrádi országokkal összefogva Magyarország példát mutatott Európának biztonsági kérdésekben, határvédelemben, az európai keresztény értékek védelmében - tette hozzá Simicskó István.

2018.03.21. 23:52

Gyurcsány: a Fidesz rendszerszerűvé tette a lopást

A Fidesz rendszerszerűvé tette a lopást, ha egy ország vezetője tolvaj, és az emberek ezt hagyják, akkor nagy a baj - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Békéscsabán, lakossági fórumon. Gyurcsány Ferenc közölte, ha egy ország vezetése korrupt, az azt üzeni, nem érdemes becsületesnek lenni. Hangsúlyozta, nem állítja, hogy minden fideszes lop és korrupt, de azt igen, hogy szemet hunynak a rendszerszerű lopás felett, "eltűrik, hogy becstelenség uralkodik felettük". A politikus szerint egyre erősödik az emberek elégedetlenségének a hangja, egyre többen akarnak változást, vélhetően magasabb lesz a részvétel a választáson a 2014-esnél. Szerinte 40-50 egyéni képviselői helyet el tudnak venni a Fidesztől, és ezzel "kisebbségbe szorítják". Az LMP-vel való együttműködésről szólva azt mondta, ha az ökopárt nem hajlandó engedni álláspontjából a tárgyalásokon, az 15-20 képviselői helybe kerülhet, amin a kormányváltás múlhat.

2018.03.21. 17:54

Orbán Viktor: Soros jelöltjei a migránsoknak adnák a gazdák pénzét

Ha Soros György jelöltjei kapják meg a mandátumokat, és az üzletember jelöltjei alakítanak kormányt, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak, a migránsoknak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. A kormányfő egy magyar gazdánál járt vendégségben Bokodon, amely szavai szerint "egy derék Komárom-Esztergom megyei település". Azt mondta, ha Soros György jelöltjei alakítanak kormányt, akkor nem agrár-, hanem bevándorlóországot építenek majd. "A másik lehetőség, hogy kitartunk a nemzeti kormány mellett, a nemzeti kormány jelöltjeit juttatjuk el a parlamentbe, és olyan kormányt hozunk létre, amely kiáll Magyarország és a magyar gazdák mellett, megvédi az ő érdekeiket, és folytatja azt a politikát, amely sikert hozott az elmúlt években a magyar mezőgazdaság és a magyar gazdák számára" - fogalmazott Orbán Viktor.

2018.03.21. 17:29

Orbán Viktor: a "Soros-birodalmat" ki kell szorítani Magyarországról

A következő évek fontos feladatának nevezte a "Soros-féle birodalom" Magyarországról kiszorítását Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren a Híd Televíziónak adott nyilatkozatában.

2018.03.21. 15:16

Gyurcsány: a választási rendszer a Fidesznek kedvez

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyar választási rendszer minden eleme elfogadhatatlanul, tisztességtelenül és drámai módon kedvez a Fidesznek. Gyurcsány Ferenc szerdán azután tartott sajtótájékoztatót, hogy pártja budapesti irodájában találkozott Douglas Wake-kel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőcsoportjának vezetőjével, akivel megosztotta aggályait. A magyar politikus kijelentette, hogy az április 8-iki választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes. Eleve nem lehet az, ha a választási törvényt a Fidesz egyoldalúan fogadta el, miközben saját politikájának érdekében szabadon használja a teljes állami költségvetést - mondta a pártelnök.

2018.03.21. 15:03

Karácsony: örülnek az LMP lépésének

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint az Orbán-kormány politikája veszélyezteti azt, hogy Magyarország részese lehessen a megújuló és szociális Európának. Karácsony Gergely szerdán hazugságnak nevezte, hogy bevándorlóországgá tennék Magyarországot.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miután találkozott 51 ország Magyarországra akkreditált magas rangú diplomatájával Budapesten, azt mondta: arról adott tájékoztatást most - és hét eleji brüsszeli megbeszélésein is -, hogy Magyarország helye a megújuló és szociális Európában van. Hozzátette: az EU-ban háborús helyzetet eredményező Orbán-kormány politikája azonban veszélyezteti, hogy Magyarország is részese lehessen ennek az európai közösségnek.

A miniszterelnök-jelölt a sajtótájékoztatón kitért arra, brüsszeli tárgyalásain elhangzott, hogy a súlyos korrupciós kockázatokkal terhelt és átláthatatlan pályázatok miatt felfüggeszthetik az uniós támogatások kifizetését Magyarországnak. Karácsony Gergely közölte, ha ő lesz a miniszterelnök, akkor Magyarország azonnal csatlakozni fog az uniós ügyészséghez és mindent megtesz azért, hogy az uniós pénzeket átláthatóan, a választópolgárokhoz a legközvetlenebbül eljutó módon osszák el.

A pártelnök szerint a következő 19 napban a választók előtt a következő döntés van: Karácsony vagy Vona.

2018.03.21. 14:48

Az MSZP büntetőfeljelentést tett

Az MSZP ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen befolyással üzérkedés gyanúja miatt - közölte Gurmai Zita, az ellenzéki párt elnökségi tagja.

"Arra fogom felszólítani a legfőbb ügyészt, hogy befolyással üzérkedés bűntettének megvalósítása gyanújával ismeretlen tettes ellen rendeljen el nyomozást" - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a sajtóban megjelentek alapján Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bűntényt követett el. Egy demokrata nem nézheti tétlenül, ha valaki fontos köztisztségében követ el bűntényt - tette hozzá.

"Hülyének lenni alkotmányos jog" - mondta Gurmai Zita, hozzátéve, hogy "ha Kósa Lajos van olyan hülye, hogy egy falusi kisvállalkozó rászedi, akkor az az ő baja, de ezzel még csak alkalmatlanságát bizonyítja sokadszor".

"Abból, hogy Kósa Lajost becsapták, nem következik az, hogy ártatlan naivitásában édesanyjának akarjon utalni 800 millió forintot" - mondta Gurmai Zita.

2018.03.21. 14:46

Az LMP beperli Németh Szilárdot

Az LMP miniszterelnök-jelöltje személyiségi jogsértés miatt beperli Németh Szilárdot. A Fidesz alelnöke ugyanis arról beszélt, hogy Szél Bernadett szervezi a migrációt. Az LMP álláspontja szerint a kijelentés nem véleménynyilvánítás, hanem nyilvánvalóan hamis tényállítás.

2018.03.21. 13:25

Fidesz: a Jobbik Simicska pénzén vásárolja meg az ellenzéki jelölteket

A Fidesz szerint újabb bizonyíték van arra, hogy a Jobbik Simicska Lajos pénzén megvásárolja az ellenzéki jelölteket - nyilatkozta a közmédiának Budai Gyula. A fideszes politikus azt mondta: a kiskunhalasi eset után, amikor egy jobbikos képviselőjelölt pénzt ajánlott az LMP-s jelöltnek, hogy visszalépjen, most kiderült, hogy Balatonfüreden, Veszprém megye 2. számú választókerületében az LMP jelöltje visszalépett a jobbikos induló javára.

Úgy tűnik, hogy a Jobbik országosan ezt csinálja, Simicska Lajos pénzén vásárolja meg az ellenzéki jelölteket - tette hozzá Budai Gyula. Hangsúlyozta: ez a választás rendje elleni bűncselekmény.

2018.03.21. 13:21

Visszaélést feltételez a Jobbik

A Jobbik a honosítással kapcsolatos visszaéléseket feltételez a Vásárosnamény központú választókerületben.

Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ma már 24 ezer olyan bevándorló él Magyarországon, aki választójoggal rendelkezik. Szerinte a Fidesznek ez sem elegendő, ezért "újabb légiósokat igazolt". Ezzel kapcsolatban Adorján Béla, a Jobbik képviselőjelöltje kifejtette: a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es választókerületében ötezerrel nőtt a szavazásra jogosultak száma, miközben a statisztikák szerint innen a legnagyobb az elvándorlás és a legrosszabb a születési és halálozási arány. Ezt figyelembe véve 10 ezerrel is gyarapodhatott a névjegyzék - vélekedett.

A politikus szerint a kormány idegen országokból telepített be hazai lakcímekre választókat. Mint mondta, az érintettek jellemzően Ukrajna területéről érkeztek, honosítással rendelkező magyar állampolgárok, azonban fontos lenne megvizsgálni az eljárások jogszerűségét.

2018.03.21. 12:30

Kikosarazták Karácsony Gergelyt

Visszautasította Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének tárgyalási ajánlatát a Momentum elnöke, Fekete-Győr András.

2018.03.21. 10:51

Gyurcsány: nem kell szeretni Szél Bernadettet

Gyurcsány Ferenc szerint túl nagyvonalúak voltak, amikor a DK jelöltjét visszaléptették Szél Bernadett javára.

2018.03.21. 10:47

Így állnak a pártok - itt a legújabb felmérés

A Jobbik erősödött február óta, míg a Fidesz támogatottsága pontosan a négy évvel ezelőtti szinten áll a ZRI Závecz Research felmérése szerint.

2018.03.21. 09:37

Nemzetbiztonsági kockázatot lát a Fidesz

A Fidesz szerint nemzetbiztonsági veszélyeket jelenthet a "Soros-szervezetek" ügynökeinek adatgyűjtése. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: újabb bizonyíték került elő, amely azt igazolja, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány politikai szervezet.

2018.03.21. 08:35

Már 92 országból szavaznak levélben - itt a teljes lista

Regisztráció után levélben is szavazhatnak az országgyűlési választáson azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs lakóhelyük Magyarországon. A Nemzeti Választási Iroda aktuális jegyzéke szerint már 368 103 szavazásra jogosultat regisztráltak, összesen 92 országból. A legtöbbet Romániából, de kérelmet nyújtottak be például Afganisztánból, Amerikai Szamoáról, Francia Guyanából, Madagaszkárról, Nepálból, Ruandából és Sierra Leonéból is.

2018.03.21. 08:35

Így szavazhatnak a kórházban ápoltak

Azok a fekvőbetegek, akik az április 8-ai választás napján nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, átjelentkezhetnek és mozgóurnát kérhetnek a voksoláshoz.