Nyitókép: Balogh Zoltán

Megvan a 150 milliós visszalépés

Infostart
2018. március 20. 16:58
597 millió helyett 447 millió forintos állami támogatást kap az LMP egy jelöltje visszalépése után.

Visszalépett Kassai Dániel, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje Kunhalmi Ágnes, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje javára a budapesti 15-ös választókerületben – tudta meg a 24.hu. A hírt megerősítette Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelölte is.

Az LMP mind a 106 egyéni körzetben állított jelöltet, és ezért 597 millió forintos támogatásban részesült volna, ám egy jelölt visszalépésével

ez az összeg 150 millióval, 447 millióra csökken.

A következő határ 79 jelölt alatt kezdődik, akkor 298-ra millióra esik vissza az állami támogatás.

A budapesti 15-ös körzetben kedden még egy változás történt: a Momentum politikusa, Nagy Károly is Kunhalmi Ágnes javára lépett vissza. Itt a Fidesz-KDNP Kucsák Lászlót indítja, és még további kilenc jelölt száll harcba a szocialista politikus mellett.