Nyitókép: Pixabay

Cseh felvetés: mivel nincs katonai megoldás Ukrajnában, japán-európai összefogással kell leültetni a háborúzó feleket

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2026. szeptember 2. 13:05
„Elérkezett az idő az ukrajnai béketárgyalások újraindítására” – jelentette ki a cseh külügyminiszter a Pozsony melletti Fél településen, ahol a Visegrádi Négyek külügyminiszterei a japán diplomácia vezetőjével tárgyaltak. Petr Macinka hangsúlyozta: a nyugati segítségnek köszönhetően Ukrajna katonailag kiegyenlítette az erőviszonyokat Oroszországgal, ez a patthelyzet pedig megfelelő lélektani és stratégiai pillanatot teremt a diplomáciai egyeztetések felélesztésére.

Petr Macinka cseh külügyminiszter rámutatott: a háború kezdetén a felek nem azonos esélyekkel indultak, az elmúlt négy és fél évben azonban az ukrán erők fejlődése stabilizálta a frontvonalakat.

Ugyanakkor figyelmeztetett:

az ukrán védelem megerősödésével párhuzamosan Oroszország katonai képességei is fejlődtek,

a konfliktus további eszkalációja pedig mindkét fél számára súlyos veszélyeket hordoz.

A cseh diplomácia vezetője szerint ezért olyan megközelítésre van szükség, amely Európa és Japán közös fellépésével

  • a békekötés
  • vagy legalább egy azonnali tűzszünet elérése

felé tereli a folyamatokat.

A Pozsony melletti találkozón a miniszterek részletesen megvitatták az esetleges oroszországi mozgósítás kérdését is. Petr Macinka úgy vélte, az erről szóló híresztelések nem alaptalanok, ám a közelgő orosz parlamenti választásokig nem valószínű, hogy a moszkvai vezetés lépne az ügyben.

A szlovák V4-elnökség keretében megtartott csúcstalálkozón a visegrádi országok külügyminiszterei – a szlovák Juraj Blanár, a cseh Petr Macinka, a magyar Orbán Anita és a lengyel Radosław Sikorski – a japán külügyminiszterrel, Motegi Tosimicuval közösen értékelték a globális biztonsági helyzetet. A házigazda szlovák külügyminiszter kiemelte: a V4-es partnerek egyetértettek abban, hogy

a háborúnak nincs katonai megoldása,

és az Európai Uniónak a korábbinál lényegesen aktívabb szerepet kell vállalnia a békefolyamat előmozdításában.

A V4-es tárcavezetők a térségünket érintő háborús kihívások mellett áttekintették a transzatlanti kapcsolatok alakulását, az Egyesült Államok globális szerepét, valamint a közel-keleti helyzetet is. Külön hangsúlyozták a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásának fontosságát, amely a világgazdaság és a globális energiabiztonság szempontjából kritikus jelentőségű.

A diplomáciai és biztonságpolitikai egyeztetések mellett a V4-ek külügyminiszterei Japán diplomáciai vezetőjével megállapodtak a gazdasági és tudományos kapcsolatok szorosabbra fűzésében is. Az ötéves szünet után újra összeült V4+Japán formátum keretében a felek a jövőben kiemelten a kutatás-fejlesztés, a mesterséges intelligencia, a fejlett technológiák, valamint a globális ellátási láncok védelme terén bővítik az együttműködést.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
A cseh külügyminiszter szerint itt az idő az ukrajnai tárgyalások felé
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást