Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Máris üzenget az új elnök Donald Tusknak

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2025. augusztus 7. 08:48
Máris puskaporos a hangulat Lengyelországban a kormány és az új köztársasági elnök között. Karol Nawrocki új államfő eskütétele után vitriolos beszédben bírálta a Tusk-kabinetet.

Franciaországban cohabitation a neve, Lengyelországban kohabitacja, amikor egymással szembenálló táborokból kerül ki az elnök és a kormányfő. Mindez azért lényeges, mert akárcsak Párizsban, Varsóban is kiterjedt (bár a franciához képest gyengébb) hatalmi jogkörrel rendelkezik az államfő: megvétózhat törvényeket, fontos tisztviselőket nevezhet ki, és ő a főparancsnok.

Karol Nawrocki konzervatív történész és új elnök szerdán tette le a hivatali esküt és beiktatási beszédében egyből célba vette Donald Tusk kormányfőt és kabinetjét.

Mindez borítékolható csatákat vetít előre az EU-pártinak mondott Tusk és a „szuverenista” elnök közt. Az új államfő megjegyezte: júniusban a választók „határozott üzenetet küldtek, hogy nem menetnek tovább úgy a dolgok, mint eddig” és „hazugságokkal, propagandával és lekezelő bánásmóddal” vádolta meg ellenfeleit, aki szerinte nem viselkedtek korrekt módon vele a kampány során.

Azt is elmondta: nem kér a migrációból, ellenzi az euro bevezetését és

„egy szuverén Lengyelországot akar látni az Unión belül, de olyat, amely Lengyelország marad”.

Nawrockit, a 2015 és 2023 között kormányzó, konzervatív Jog és Igazságosság pártja támogatta. Egy olyan, Donald Trumpot idéző szlogen is elhangzott tőle, hogy „Lengyelország és a lengyelek az elsők”.

A júniusi választás, melynek során a mostani elnök kis különbséggel futott be a liberális varsói polgármester, Rafal Trzaskowski előtt, meglepetést váltott ki. Nawrocki a kampányban alacsonyabb adókat, olcsóbb energiát, az uniós zöldpolitika megfékezését, „ideológiától mentes gyermekkort” és az illegális migráció megállítását ígérte.

Donald Tusk azzal reagált az új államfő szavaira, hogy közölte: „reméli, hogy a fellengzős, konfrontatív hangnem nem jár gyakorlati következményekkel, de ha igen, akkor a kormány őrködni fog az alkotmányosság védelmében”. Tusk azon ironizált, hogy jó felkészítést kapott és szorgalmasan készült az elnök, nem csoda, mert ugyanazon az egyetemen végzett történelemszakon, mint én – mondta, nála 26 évvel fiatalabb riválisáról. Emellett odaszúrt a jobboldalnak, azzal, hogy őrségváltás van náluk és ez mennyire fáj Kaczynski volt elnöknek.

Tusk azt fejtegette még, hogy ő már sok elnökkel működött együtt és a honvédelem lesz az a téma, ahol együttműködésre számít az új államfővel.

Most az a helyzet alakul ki Lengyelországban, hogy a kormányfő inkább Brüsszel, míg az elnök inkább Washington barátja lesz. Nawrocki ugyanis kampánya végén az amerikai fővárosba látogatott. Donald Trump elnök nem csak fogadta, de támogatásáról is biztosította és képviselőket küldött a beiktatására.

Lengyelország az ukrajnai háború előtt is Oroszország egyik legkeményebb bírálója volt és marad is és a Trump-kormányzat Moszkvával szembeni irányváltása és az új, konzervatív lengyel elnök nézetei még szorosabbá tehetik a két elnök közti viszonyt. Nawrocki ugyan támogatást igért Ukrajnának, de ellenzi az ország NATO-tagságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karol Nawrocki lengyel államfő eskütétele
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szakértői elemzés a lengyelországi helyzetről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást