Robert Fico a szankciókat „tragikomikusnak” nevezte, mert szerinte azok hatástalanok, hiszen Oroszország tovább erősödik gazdaságilag és katonailag is. Ennek ellenére Szlovákia hajlandó lenne támogatni a 18. szankciós csomagot, mivel az a kormányfő szerint nem érinti Szlovákia nemzetgazdasági érdekeit, ellentétben a RePowerEU-val, vagyis a gázimport leállításával.
Robert Fico ezzel összefüggésben pénteken Donald Tusk lengyel kormányfővel, szombat reggel pedig Friedrich Merz német kancellárral tárgyalt. Az utóbbit „különösen kemény” beszélgetésnek nevezte, de részletekbe nem bocsátkozott. Szlovákia a következő napokban benyújtja az aktuális javaslatait a kért garanciákra vonatkozóan, hogy azokról tovább lehessen tárgyalni. Ezek például a jövőbeni tranzitdíjak mértékére is vonatkozhatnak. Elismerte, hogy az Európai Bizottság igyekszik megoldást találni, de eddig „ezek csak ígéretek szintjén vannak.”
A szlovák kormányfő szerint minden érintett fél részéről rendkívül nő a feszültség.
„Nem vagyok kisfiú, hogy bárki is azt higgye, ha valaki rácsap az asztalra, akkor Szlovákia azonnal megteszi, amit kell. A RePowering kapcsán látni akarom az Európai Bizottság és az uniós partnereink álláspontját is – hogy megértik Szlovákia rendkívüli helyzetét”
– hangsúlyozta Robert Fico, hozzátéve, hogy nincs még egy ország, amelyet annyira veszélyeztetne az orosz gázszállítások leállítása, mint Szlovákiát, és ezt mindenki jól tudja. A jelenlegi formájában szerinte Szlovákia soha nem fogja megszavazni ezt a javaslatot, de mivel valószínűleg minősített többséggel fogadják el, így Szlovákiát felül fogják bírálni.
Bár az orosz gázszállítások teljes leállítása csak 2028-ban várható, Robert Fico szerint most dől el minden. „Ezért bízom benne, hogy kedden már tudunk majd eredményeket közölni ezekről a tárgyalásokról. És ha úgy döntünk, hogy támogatjuk a tizennyolcadik szankciós csomagot, az csak akkor lesz, ha legalább valamiben sikerült megállapodnunk” – jelezte.
Azoknak a politikusoknak, akik esetleg bírálni szeretnék, azt üzente, hogy ha Szlovákia az EU-ban és a NATO-ban akar maradni, akkor nem mondhat mindenre automatikusan nemet. „Ugyanakkor kormányfőként azt is garantálom, hogy nem fogok mindenre igent mondani, csak azért, hogy ne tűnjek ki a sorból” – tette hozzá a szlovák miniszterelnök.