Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Ez nem egy szálloda – kemény üzenet a toryk új reménységétől

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. október 2. 10:37
„Nem minden kultúra egyenlő” – írta egy kampánycikkében a brit konzervatív párt vezetőválasztási versenyének egyik esélyese. A volt miniszter szerint a bevándorlók nem kezelhetik „szállodaként” az országot, be kell illeszkedniük.

„Tiszteletben kell tartanod a kultúránkat” – fogalmazta meg véleményét a brit konzervatív párt egyik vezetőaspiránsa. A csavar a dologban az, hogy ő maga afrikai bevándorlónak számít. „A mi országunk nem munkásszálló azoknak, akik csak pénzt keresni jöttek, és nem hotel a rajta átutazóknak” – mondta Kemi Badenoch, az előző kormány üzleti minisztere.

Miközben Birminghamben zajlik a toryk szokásos éves kongresszusa, a párt azt próbálja kielemezni, mi vezetett a nyáron a történelmi választási vereséghez. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a régi pártvezér-miniszterelnök – ezúttal Rishi Sunak – távozik a posztjáról. A pozíciójáért történő versengésben fokozatosan zárják ki a jelölteket, hogy november elejére már csak kettő maradjon, és ezzel párhuzamosan a még versenyben lévők egyre sarkosabban fogalmaznak.

Szombaton a nigériai szülőktől Londonban született, kamaszkorát a szülők hazájában töltő, majd a szigetországba visszaköltöző Badenoch írt nagy visszhangot kiváltó cikket. A woke ideológia ellenfelének nevezett és a vezetőválasztási versenyben sokáig fő esélyes volt miniszter szerint „nem minden kultúra egyenlő”, amikor a bevándorlásról van szó.

A legtöbb politikus fél a kultúra irányából közelíteni a témához, „mert az túl ellentmondásos” – írta. Pedig, „a kultúra többről szól, mint a konyháról és a ruhákról”, olyan szokásokról is, amelyek "ütközhetnek a brit értékekkel”.

„Ne legyünk naivak, ne higgyük azt, hogy a bevándorlók automatikusan a határon hagyják ősi, etnikai gyűlöletüket. Például sokkol, milyen sok friss bevándorló gyűlöli Izraelt. Ennek az érzésnek nálunk nincs helye” – írta.

Badenoch – színesbőrű afrikai származására utalva – azt mondta: sokan azért nem mernek a kérdéssel foglalkozni, mert félnek, hogy megkapják az idegengyűlölő címkét. Azt is az integrációt fékező tényezőként említette, hogy „a mai bevándorlók WhatsApp-pal és Instagrammal érkeznek.

A lábuk lehet, hogy Angliában van, de fejük és a szívük még az eredeti hazájukban. Olyan integrációs politika kell, ami ezt figyelembe veszi”

– írta.

Az exminiszternek szüksége is van a sarkos megjegyzésekre, mivel megelőzte a retorikáját fokozatosan keményítő volt bevándorlásügyi államtitkár, Robert Jenrick. „Churchill forogna a sírjában, ha látná, hogy az aktivista bírók, az NGO-k és a jótékonysági szervezetek mit csináltak az Emberi Jogok Európai Bíróságával” – mondta. Az ő ígérete ugyanis az, hogy kilépteti hazáját a testületből, „mert az nem engedi, hogy deportálják a terroristákat, nemi erőszaktevőket, pedofileket és gyilkosokat”.

Jenrick egy „Hamász – terroristák” feliratú kapucnis pulóverben szónokolva azt is elmondta: minden határátkelőn ott kéne állnia a támogatás jeleként a Dávid-csillagnak, és az izraeli állampolgároknak is engedni kellene az e-kapuk használatát. Jenrick szerint ha a brit konzervatívok nem keményítenek be, akkor Nigel Farage Reform UK pártja az ismeretlenségbe taszítja majd őket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem vagyunk munkásszálló - üzen a migránsoknak a tory reménység
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást