Nyitókép: MTI/AP/Erdős Dénes

Lex merénylet: korlátoznák a gyülekezés szabadságát Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. június 13. 07:38
Szerdán jóváhagyta a pozsonyi kormány a „lex merénylet” tervezetét, amely a biztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat tartalmazza. A tervezet a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletre reagál. A korlátozások érinthetik például a tüntetések helyszínét, főleg a közjogi méltóságok, de ellenzéki képviselők lakóhelyével kapcsolatban is, hogy – mint ahogy a törvény beterjesztői fogalmaznak – ne történhessen meg, hogy akasztófát vagy koporsót visznek politikusok házához.

Az elnöki hivatal, a kormányhivatal és a bíróságok 50 méteres körzetében tilos lenne a gyülekezés, valamint az alkotmánybíróság 100 méteres körzetében – ezt is tartalmazza a szlovák kormány által szerdán jóváhagyott ún. lex merénylet tervezete. A javaslat emellett a békés gyülekezési jog gyakorlásába való beavatkozást is tiltaná. „Ez az egyik intézkedés azok közül, amelyek nem engednék, hogy másokat akadályozzanak politikai jogaik szabad gyakorlásában” – áll a védelmi minisztérium javaslatában.

Jelenleg a parlament 50 méteres körzetében nem lehet gyülekezni. A kormány ezt kiterjesztené az alkotmányos szervek ülésezésének helyszíneire „a zavartalan és folyamatos működésük érdekében”. A bíróságok esetében ez az ítélkezésre vonatkozó nyomásgyakorlás megakadályozását szolgálná.

Bővülnek a gyülekezés betiltásának indokai is.

Tilos lenne olyan személy lakóhelyének közelében tüntetni, akinek foglalkozása vagy funkciója összefüggésben van a gyülekezés céljával, és ha a szervező nem hajlandó változtatni a helyszínen, az ilyen megmozdulást betilthatnák. A cél megakadályozni, hogy „az érintett személy ablaka alatt” gyülekezzenek. A kormány bővítené a gyülekezés betiltásának okait a közlekedés és szállítmányozás komoly akadályozása címén, továbbá a magánéletbe való beavatkozás és a lakókörnyezet nyugalmának megzavarása miatt. A nem bejelentésköteles gyülekezést elsősorban lakóövezeteken kívül lehetne megtartani, ahol egyébként nem tartózkodik sok ember.

A jogszabálytervezet azt is tartalmazza, hogy az államfő, a házelnök és a kormányfő „megfelelően felszerelt ingatlanra” lenne jogosult. A házelnöki és a kormányfői posztot két cikluson át betöltő politikus élete végéig megkapná a funkcióval járó fizetést. A belügyminisztérium feladata lenne gondoskodni a három fő közjogi méltóság számára olyan lakóhelyről, amely a protokollcéloknak és a biztonsági feltételeknek is megfelel.

A „lex merénylet” szerint az összes parlamenti párt elnöke is személyi védelmet kapna az adott ciklusra. Szintén ilyen védelmet élvezne a főügyész és az alkotmánybíróság elnöke. A belügyminiszternek szeptember 12-ig ki kell elemeznie a közjogi méltóságoknak nyújtott jelenlegi személyi védelem szintjét, az általuk használt ingatlanok biztonságát, és elkészíteni a biztonságukkal kapcsolatos további javaslatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lex merénylet – Korlátoznák a gyülekezések megtartását Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást