Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Bizalmatlansági szavazást akarnak Rishi Sunak ellen

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. május 10. 11:27
Az előre hozott választások kiírását az ellenzéki liberálisok akarják kikényszeríteni. Egy vezető konzervatív lap úgy véli: a miniszterelnök bukásra van ítélve.

Rishi Sunakot, Nagy-Britannia első indiai származású és nem fehér miniszterelnökét eddig a saját oldalán is azért dícsérték, mert egyfajta stabilitást hozott a „botrányhős” Boris Johnson és az országot a pénzügyi szakadék szélére szorító Liz Truss után.

Most viszont – a Konzervatív Pártja által produkált szánalmas helyhatósági választási eredmény után – a sajátjai újra nyomás alá helyezték. A mintegy ezer önkormányzati képviselői hely elvesztése nyomán, vezető toryk irányváltást követelnek tőle; például, a szemére olvassák: hiba volt feladni az új otthonok építéséről szóló célszámokat.

A mindig mosolygós és kedves modorú Sunak, mégha amúgy feltűrt ingujjban szeret is mutatkozni, átvitt értelemben nem tűri fel az ingujját és nem konfrontál. Például: Károly király koronázása után ő is önkéntes munkát vállalt egy pubban tartott ebédosztáson, de azért már nem kért bocsánatot, és nem vállalt felelősséget, hogy pártja leszerepelt a helyhatósági vokson.

A konzervatív zászlóshajónak tartott Telegraph című lap szerint

„úgy néz ki, Sunak el van átkozva és borotvaélen táncol”.

„Eddig mindenkinek, mindent akart adni” – teszi hozzá a lap. A Munkáspárttól elhódított északi, nacionalista munkásosztálybeli választóknak azt, hogy leállítja az illegális, csónakos migránsokat, vagy hogy Ruandába deportálja őket, amit a városi konzervatívok szalonképtelennek tartanak.

De közben arra is pénzt ígért, hogy jobban fogják finanszírozni a háziorvosokat. Ez pedig csapda, mert ha egyik választói csoportnak kedvez, akkor a másikat dühíti fel. Immár vannak olyan tory szavazók, akik egyszerre akarnak államilag finanszírozott egészségügyet és alacsony adókat, csakhogy a nekik való ígérgetés aláássa a gazdasági növekedési vágyakat – jegyzi meg a lap. Mások dühösek az északi választók elfordulása miatt.

Van, aki már Boris Johnsont akarja vissza; Sunak belső támogatása tehát megrendült a már megint az identitását kereső pártjában, és ezt akarja kihasználni az ellenzék. Ed Davey, a helyhatósági választásokon jól szerepelt Liberális Demokraták vezetője közölte: kedden

bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, hogy kiprovokálják az előre hozott választások kiírását.

Az ilyen választások nyertese – de immár kevésbé valószínűen nagy nyertese – a Munkáspárt lenne, amely az önkormányzati választások arányát figyelembe véve most egy vokssal szerezne többet, mint a toryk – bár ez csak egy vezető közvélemény-kutató véleménye.

Legutóbb 1979-ben történt olyan, hogy bizalmatlansági szavazás elvesztése után fel kellett oszlatni a brit parlamentet és választásokat kiírni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bizalmatlansági szavazást akarnak Rishi Sunak ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást