Nyitókép: Atstock Productions/Getty Images

Szlovákia - Felsőoktatási körökben sem ismeretlen fogalom a korrupció

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. április 21. 10:34
Kenőpénz elfogadásával gyanúsítja a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség a pozsonyi Comenius Egyetem korábbi dékánját. Két héten belül ez már a második eset, hogy magas beosztású személyt vádolnak korrupcióval Szlovákiában.

A DenníkN napilap információi szerint Milan Triznáról, a Comenius Egyetem Természettudományi Karának volt dékánjáról van szó. Triznát szerdán az egyetemen, közvetlenül a 20 ezer euró, azaz mintegy 7,5 millió forint kenőpénz átvételekor vették őrizetbe. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója szerint az egyetemen jelenleg előadó tanárként dolgozó férfi egy európai uniós támogatással kapcsolatban kérte a pénzt.

A kiszivárgott rendőrségi jelentés szerint a nyomozók dokumentálták a közte, és annak a cégnek a vezetője közti találkozást, akitől a kenőpénzt kérte. A lefülelt egykori dékán volt a koordinátora a Természettudományi Kar projektjének, melyen keresztül uniós forrásokat fektetnek be az iskola rekonstrukciójába. Milan Trizna keze alatt több millió eurós szerződések mentek át. A kenőpénzt a Természettudományi Karon végzett építési munkák átadás-átvételi eljárásával kapcsolatban kérte.

Az ügy sikeres felgöngyölítésének érdekében egy rendőrügynököt is bevetettek. A rendőrség kenőpénz elfogadásával gyanúsította meg a volt dékánt, aki

nem tagadta tettét, és kifejezte szándékát a vádalku megkötésére.

A szlovák büntetőjog szerint Milan Triznát kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, de a tett beismerése, valamint az esetleges vádalku csökkentheti a büntetését. „A Speciális Ügyészség felügyelő ügyésze a nyomozás befejezése után dönt az ügy további eljárási menetéről, de az már biztos, hogy a volt dékán ellen szerdán vádat emeltek” – tájékoztatott Zuzana Drobová, a Főügyészség és a Speciális Ügyészség szóvivője.

„Ez felér egy mélyütéssel. Mindannyian nagyon sajnáljuk, sokkot kaptunk” – ezekkel a szavakkal reagált a Comenius Egyetem Természettudományi Karának jelenlegi dékánja kollégája korrupciós esetére. Peter Fedor azonnali hatállyal felmentette a gyanúsítottat minden vezetői és koordinációs funkciója alól, és visszavonta minden megbízatását. Az egyetem kijelentette, hogy elítéli a korrupció bármilyen megnyilvánulását.

Szlovákiában idén nem ez az első eset, hogy magas beosztású személyt gyanúsítanak vagy vádolnak meg korrupcióval. A múlt héten a bíróság vesztegetés elkövetésében mondta ki bűnösnek a Szlovák Nemzeti Bank elnökét, és 100 ezer euró pénzbírsággal sújtotta.

A Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze még februárban emelt vádat Peter Kažimír volt pénzügyminiszter, jelenlegi jegybankelnök ellen, akit tavaly szeptemberben gyanúsítottak meg vesztegetéssel. A bankelnök fellebbezett az ügyben. Kijelentette, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt, és biztos benne, hogy megvédi magát a főtárgyaláson vagy a fellebbviteli bíróságokon Szlovákiában vagy Európában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felsőoktatási körökben sem ismeretlen fogalom a korrupció
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást