Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Szlovákiában béremeléssel mentik az egészségügyet

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2022. december 2. 17:55
Miután a pozsonyi parlament elfogadta az orvosbérek emeléséről szóló törvényt, az Orvosszakszervezet és a kormány képviselői aláírták az utóbbi hetek tárgyalási alapján született memorandumot. A szlovákiai kórházakban így ma folytatódhat a szokásos munka, a több mint 2100 kórházi orvos visszavonja az október elején beadott felmondását.

A héten a kormányhivatalban aláírta a memorandumot a szlovák kormány és az Orvosszakszervezet. Az aláírással az orvosok tömeges felmondására reagáltak. Mindkét fél úgy véli, hogy ez egy együttműködés kezdete, és lépés a jobb egészségügyi ellátás felé.

Az aláírást megelőzően a törvényhozás megszavazta az orvosok fizetésemelését.

2023. január 1-jétől a szakorvosok az átlagbér 2,5-szeresét kapják, azok az orvosok pedig, akiknek nincs szakvizsgájuk, az 1,5-szeresét.

A képviselők jóváhagyták azt a módosítást is, amely a ledolgozott évek szerint rendezi az egészségügyi dolgozók javadalmazását. Ezt az időszakot húszról harminc évre hosszabbítanák meg.

Az orvosok fizetésének emelésére vonatkozó javaslat az Orvosszakszervezet követeléseire adott válasz, a kormány és az Orvosszakszervezet által folytatott tárgyalások eredménye. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a változtatással azt szeretnék elérni, hogy az orvosok vonják vissza a felmondásukat, valamint, hogy ne csökkenjen tovább az érdeklődés az egészségügyi szakmák iránt. További céljuk annak a megakadályozása, hogy a szlovák egészségügyi szakemberek külföldre vándoroljanak.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök elégedettséggel nyugtázta a megállapodást. "A memorandum aláírásával jobb idők jönnek, különösen a betegek számára" – jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve, hogy az Orvosszakszervezettel folytatott tárgyalások vitát váltottak ki a társadalomban az egészségügyi szolgáltatások színvonaláról.

"Természetes, ha közpénzből fizetik az orvosokat, minőségi szolgáltatást vár a lakosság, érezni akarják a változást. A beteg megérdemli, hogy időben sor kerüljön a műtétre, hogy nyilvánosak legyenek a várakozási idők, hogy senkit ne előzzön meg senki, és hogy a beteg emberi hozzáállással találkozzon a kórházban" – mondta Eduard Heger. A kormányfő úgy véli, ezek a változások most be is következnek.

Mindennek előzménye, hogy október elején több mint 2100 orvos adta be a felmondását Szlovákiában, mert elégedetlen volt az egészségügyben uralkodó helyzettel. A felmondási idejük szerdán jár le, emiatt több kórház bejelentette, hogy december 1-jétől nem végzi el a tervezett műtéteket. Jelezték, hogy a szükséghelyzet bevezetését is mérlegelik.

Az utolsó pillanatban megszületett megállapodásnak köszönhetően azonban erre nem kerül sor. A Pozsonyi Egyetemi Kórház máris bejelentette: csaknem az összes orvosa visszavonta a felmondását, a kórház ezért normális üzemmódban működik tovább, és teljes körű egészségügyi ellátást biztosít. "Úgy tűnik, a válságnak vége, ez pedig számunkra azt jelenti, hogy a kórház a szokásos módon folytatja működését, és a sürgősségi ellátás mellett a tervezett eljárásokat, valamint egyéb egészségügyi ellátást is nyújtunk" – nyilatkozott a kórház szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovákiában emelik az orvosok bérét, fellélegezhet az egészségügy
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást