Nyitókép: Steve Parsons - WPA Pool/Getty Images

Rengeteg az új fertőzött a briteknél, mégsem szigorítanak

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. január 4. 15:15
A brit kormány annak ellenére nem akar szigorúbb Covid-ellenes intézkedéseket bevezetni, hogy az országban különösen magas a fertőzöttek aránya. „Az adatok nem indokolják a szigorítást” – közölte egy miniszter.

„Nincs semmi az adatokban, ami indokolná a további Covid-korlátozásokat” – ezt mondta egy interjúban Nadhim Zahawi brit oktatási miniszter, aki sokáig a védőoltásprogramért felelős illetékes volt. Ez volt a brit kormány konkrét válasza a rekord magas koronavírus-fertőzésekre, ami miatt figyelmeztették a brit munkaadókat: készüljenek fel, hogy dolgozóik negyede maradhat otthon betegség miatt.

A Johnson-kabinet vonakodását az is erősíti, hogy az elmúlt hetekben több tudományos kutatás is azt állapította meg, hogy a roppant gyorsan fertőző omikron koronavírus-variáns jóval kisebb arányban juttatja kórházba az embereket és okoz haláleseteket, mint a korábbi vírusváltozatok.

A legnépesebb brit országrészben, Angliában az úgynevezett B-terv van érvényben, amely ajánlás arról, hogy aki teheti, dolgozzon otthonról, továbbá a legtöbb esetben kötelezővé teszi a maszkviselést a zárt terekben (az éttermekben ülve, értelemszerűen, le lehet venni a maszkot). Az állóhelyes beltéri szórakozóhelyekre és szabadtéri létesítményekbe – például stadionokba – csak oltási igazolvánnyal lehet bemenni, és aki fertőzött személlyel került kapcsolatba, annak naponta kell tesztelnie magát.

A részben decentralizált brit alkotmányos berendezkedés miatt a tagnemzetek – az angolok, walesiek, skótok és északírek – saját hatáskörben döntenek az egészségügyi és járványügyi kérdésekben. Ezért az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg Skóciában a regionális kormányzat az illetékes, amikor a brit kormány nyilatkozik pandémiakérdésekben, akkor az általában csak Angliára vonatkozik.

Boris Johnson a hét – és az év – elején csak annyit mondott, hogy az egészségügy „jelentős” nyomás alatt lesz „a következő két hétben vagy talán tovább is”, de egyelőre nem változtat az intézkedéseken, hozzátéve:

„egyértelműen világos”, hogy az omikron enyhébb, mint más vírusvariánsok.

A brit kormányfő ismét azzal érvelt, hogy a harmadik vakcina beadását célzó program és a B-terv miatt jobb a helyzet. „Az igazi előnyt a harmadik oltás adja, ez az egész ország számára a jövőbe mutató út, ezért az emberek erősítsék meg a védelmüket az emlékeztető oltással” – fejtegette, amikor ellátogatott egy angliai oltóközpontba.

Azt is javasolta, hogy az emberek teszteljék magukat, mielőtt olyanokkal találkoznak, akikkel nem szoktak. Az angolok számára ingyenesen beszerezhető a rapid antigén teszt, bár az utóbbi hetekben voltak fennakadások az ellátásban.

Johnsont az ünnepek előtt hatalmas nyomás alá helyezték saját pártja lázadói, akik a B-terv ellen szavaztak, és így a kormányfő az ellenzék támogatásával tudta átvinni elképzelését. A képviselők szerdán térnek vissza, és felülvizsgálják a B tervet.

Az enyhébb betegséget okozó omikron karácsonykor tömeges járattörlésekhez vezetett a légi közlekedésben, és szilveszterkor 50 ezer brit egészségi dolgozó volt Covid-beteg. Johnson kabinetje közben vészforgatókönyvet készít arra az esetre, ha valósággá válik a prognózis, hogy a közalkalmazottak egynegyede maradhat otthon Covid miatt. Újév napján 162 ezer volt a hivatalosan ismert napi új fertőzöttek száma a szigetországban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rengeteg az új fertőzött a briteknél, mégsem szigorítanak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást