Nyitókép: MTI/AP/Gulabuddin Amiri

Több tucat afgánnak nyújtanak menedéket a csehek és a szlovákok

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. augusztus 17. 13:55
Pozsony katonai különállomány kiküldésére készül Afganisztánba. Prága pedig már megkezdte állampolgárai kimenekítését a tálibok uralma alá került országból.

Szlovákia katonai különállomány kiküldésére készül, amely feladata az Afganisztánban tartózkodó szlovák állampolgárok, a szlovák hatóságokkal együttműködő afgánok biztonságos evakuálása – erősítette meg Ivan Korčok szlovák külügyminiszter, miután tárgyalt Eduard Heger kormányfővel és Jaroslav Naď védelmi miniszterrel. „A fennmaradó kapacitásunkat pedig biztosítjuk az Európai Unión és a NATO-n belüli szövetségeseknek” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a szlovák diplomácia vezetője.

Eduard Heger kormányfő videóüzenetben reagált az Afganisztánban kialakult helyzetre. Azt mondta, a szlovák kormány döntése alapján

Szlovákia 10 olyan afgán állampolgárnak nyújt menekültstátuszt, akik az elmúlt években intenzíven együttműködtek az Európai Unió tagállamaival.

A miniszterelnök hozzátette, néhány szlovák állampolgár jelezte, hogy segítségre van szüksége az Afganisztánból való hazatéréshez. A kormány intenzív párbeszédet folytat a partnerekkel, és bekapcsolódott abba a folyamatba, amely az afgán állampolgárok és az Európai Unió állampolgárainak biztonságos hazaszállítását végzi.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, hogy a tálibok térhódítása nemcsak a rosszul véghez vitt kivonulásnak, hanem a nemzetközi közösség által korábban meghatározott feltételek következetlen számon kérésének is az eredménye. „Ebben a pillanatban elsősorban azoknak kell segíteni, akik segítették az afganisztáni missziónkat és az ottani közös projektjeinket, mert az életük veszélyben lehet” – jelentette ki a szlovák államfő.

Csehország pedig már meg is kezdte állampolgárai kimenekítését Afganisztánból, a cseh hadsereg első különrepülőgépe 46 személlyel a fedélzetén hétfőn érkezett meg Prágába. A repülőgép délben vissza is indult Afganisztánba, de miután az amerikaiak időközben lezárták a kabuli nemzetközi repülőteret, a gép kénytelen volt Bakuban landolni.

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint

a mentőakció azonnal folytatódik, amint azt a helyzet lehetővé teszi.

Hogy hány cseh állampolgárt kell hazahozni Afganisztánból, azt a prágai hatóságok nem közölték. Ľubomír Metnar védelmi miniszter nagyon komolynak minősítette a helyzetet, és hangsúlyozta, a tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb minél több embert tudjon kimenekíteni Afganisztánból, amely most már szinte teljes mértékben a tálibok ellenőrzése alá került.

A cseh kormány már korábban úgy döntött, hogy támogatást nyújt azoknak az afgánoknak és családjuknak, akik segítették a cseh hadsereg misszióját a nemzetközi erők által 2001-től kezdődően megszállt országban. A cseh sajtóban megjelent bizalmas értesülések szerint mintegy

30-50 emberről és családtagjaikról van szó.

A külügyminisztérium közölte, hogy az érintett afgánokkal folyamatos kapcsolatban vannak, és többségük szintén a repülőtéren tartózkodik.

Ján Hamáček belügyminiszter bejelentette: a kormány képviselői kedden találkoznak a regionális elöljárókkal és megtárgyalják, hogy mely régió hány afgán menekültet tud befogadni és megfelelő módon elhelyezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több tucat afgánnak nyújtanak menedéket a csehek és a szlovákok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást