Nyitókép: pixabay

Állami segítség a kudarc fenyegette diákoknak

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. augusztus 10. 15:53
Szlovákiában megnyitottak kapuikat a nyári iskolák, melyek augusztus 27-ig működnek. A programba 419 általános- és 34 középiskola kapcsolódott be. A projekt célja, hogy segítse elhárítani a tanulók tudásában és készségeiben a járvány miatt kialakult különbségeket, felkészítse őket a következő tanévre, és tartalmas szabadidős-, illetve oktatási tevékenységeket kínáljon a gyerekeknek. Az oktatási minisztérium 423 ezer eurót, azaz mintegy 150 millió forintot különített el a nyári iskolaprogramra.

Az idei nyári iskolai program tartalmaz egy kötelező oktatási komponenst, melynek összhangban kell lennie az iskolai tantervvel, és egy további része a készségek szabadidős, szocializációs és fizikai tevékenységeken keresztül történő fejlesztésére összpontosít. „Azt szeretnénk, ha az új tanév előkészítőjeként működnének a nyári iskolák. Olyan helyként, ahol a diákok megszilárdítják tudásukat lehetőleg játékos és innovatív módon” – hangsúlyozta Branislav Gröhling oktatási miniszter.

A nyári iskola minden diáknak szól, akit esetleg érinthet vagy fenyegethet az iskolai kudarc.

Ilyenek lehetnek például, akik eddig kiváló tanulók voltak, de teljesítményük leromlott, mert szüleik a kritikus infrastruktúrában dolgoznak, és nem tudtak kellő figyelmet szentelni gyermeküknek az online tanítás alatt, vagy akár olyan gyermekek, akiknek valamiért nem felelt meg a távoktatás.

Az oktatási tárca második éve finanszírozza ezt a projektet. Idén 423 ezer euróval, azaz mintegy 150 millió forintnak megfelelő összeggel támogatja a nyári tanítást. Míg 2020-ban 244, 2021-ben már 419 általános iskola kapcsolódott be a programba. Ezúttal a szakközépiskolák és a konzervatóriumok is csatlakozhattak, melyek a pandémia második hulláma miatt korlátozott mértékben megvalósuló gyakorlati foglalkozásokat pótolhatják a nyári oktatás keretében.

A programba bekapcsolódó oktatási intézmények a nyári iskola ideje alatt pénzvisszatérítést igényelhetnek, amely a szaktárca szerint magasabb mint tavaly. Egy rövid hétért a minisztérium 600 eurót fizet. Ez napi öt óra, hétfőtől péntekig. Egy hosszú hétért, ami hétfőtől péntekig napi 6-8 óra, a minisztérium 1000 eurót küld az iskolának. A pénzt az iskolák a tanárok fizetésére, taneszközökre, valamint a tanulók étkeztetésére és utaztatására fordíthatják.

A támogatás összege függ a diákok számától is, így a legnagyobb iskolák legfeljebb 8000 eurót kaphatnak.

Branislav Gröhling oktatási miniszter arra buzdította a diákokat, hogy még a szeptemberi tanévkezdés előtt oltassák be magukat a koronavírus ellen. A 12–17 évesek körében jelenleg Pozsonyban van a legtöbb beoltott. A tárcavezető közölte, hogy a fővárosban az ebbe a korosztályba sorolt gyermekek 43 százaléka már megkapta a védőoltást. Az ország keleti régióiban ennél sokkal alacsonyabb az arány. A legrosszabb a Mezőlaborci járásban, ahol

100 gyermekből még csak 6 kapta meg a vakcinát.

„A beoltott fiatalok mindegyike tudatosítja, hogy a biztonságunk és az egészségünk érdekében össze kell fognunk, és egyértelmű üzenetet kell továbbítanunk minden fiatal számára. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy bízzanak a tudományos ismeretekben és a kutatásban, és használják a védőoltásokat a tanév kezdete előtt, és szüleikkel is beszéljenek a vakcinákról” – fogalmazott a szlovák oktatási tárca vezetője.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyári iskolák Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást