Nyitókép: MTI/Komka Péter

Már új szabályok érvényesek a külföldről Szlovákiába érkezőkre

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. július 19. 20:01
Akik július 9. előtt kapták meg a Covid-19 elleni vakcina első dózisát, már az első napon abszolválhatják a PCR-tesztet, és negatív eredmény esetén elhagyhatják a karantént. Az átmeneti intézkedés két hétig marad érvényben.

Bár a szlovák egészségügyi tárca az elmúlt héten a fertőzöttek számának enyhe emelkedéséről számolt be, a Covid-automata bevezetése óta először zöld az ország minden járása, azaz megfigyelési készültség van érvényben. Egyetlen fekete járás sincs, másod- és elsőfokú figyelmeztetés, valamint másod- és elsőfokú riasztási fokozat sincs érvényben sehol.

Hétfő reggel hat órakor a Közegészségügyi Hivatal legfrissebb, az egy vakcinadózison túl lévő beutazókra vonatkozó rendelete is hatályba lépett. Eszerint a kétdózisú vakcina első adagján átesett, külföldről Szlovákiába belépők már az első napon abszolválhatják a PCR-tesztet, amelynek költségeit az állam megtéríti, és negatív eredmény esetén elhagyhatják a karantént. A két hétig érvényes átmeneti rendelet csupán azokra vonatkozik, akik az első dózist július 9. előtt kapták meg.

„Azokra, akik július 9. után, vagyis az eddig érvényes rendelet hatályba lépését követően oltatták be magukat, az átmeneti rendelkezés nem vonatkozik, mert még a minimális ellenanyagszinttel sem rendelkeznek” – mondta el a Közegészségügyi Hivatal szóvivője, Daša Račková. Magyarán, kötelező házi karanténba kell vonulniuk, és leghamarabb a vesztegzár ötödik napján teszteltethetik le magukat.

Teljesen védettnek ismerik el azt a személyt, aki egy kétdózisú vakcina mindkét adagját megkapta, a második dózis beadása után eltelt legalább 14 nap, de nem több mint 12 hónap, illetve azt is, aki egydózisú vakcinát kapott, s az oltása óta eltelt legalább 21 nap, de nem több mint 12 hónap. Noha az ország zöldre váltott, a védőmaszkok használata beltérben és a tömegközlekedési eszközökön változatlanul kötelező.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új szabály érvényes az egy vakcinadózison túl lévő beutazókra Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást