Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Északi szomszédunk kimondta azt, ami húsvét előtt nagyon fájó

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. március 17. 16:52
Enyhén javult a járványhelyzet Szlovákiában, ezért nincs szükség a gazdaság leállítására, a korlátozások lazításának ugyanakkor még nem jött el az ideje. Csehországban ugyancsak mérsékelten javult a járványhelyzet, továbbra is magas azonban a kórházban kezelt betegek száma.

Szlovákiában állandósult a mobilitás, és a kórházi helyzet is enyhén javult. Kevesebb Covid-pozitív személyhez történő kiszállásról, fertőzött egészségügyi alkalmazottról és 60 év feletti betegről adtak számot. Az úgynevezett Covid-automata alapján a jelenlegi 35 helyett 20 járás kap fekete, 55 bordó és 4 piros besorolást, míg az országos szintű besorolás továbbra is fekete marad.

„Ennek ellenére még nem győztünk, vannak térségek, melyeket nem téveszthetünk szem elől, főként a cseh határszakaszt, ahol a helyzet továbbra is nagyon súlyos” – tájékoztatott Peter Stachura egészségügyi államtitkár.

A járványügyi bizottság egyhangúlag

a március 19-én lejáró veszélyhelyzet 40 nappal történő meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

A Marek Krajčí egészségügyi miniszter múlt heti lemondása után a tárcát ideiglenesen vezető Eduard Heger pénzügyminiszter szerint a kórházak, az önkormányzatok és a belügyminisztérium is a veszélyhelyzet meghosszabbítását szorgalmazza, és feltételezi, hogy a kormányban nem lesz gond a megszavazásával. Úgy véli, enélkül emelkedne a halálos áldozatok száma.

A tárcavezető a húsvéttal kapcsolatban azt mondta, muszáj betartani az óvintézkedéseket, és még egy ideig ki kell tartani.

„Ne tervezze senki, hogy ez a húsvét olyan lesz, mint a 2019-es” – jegyezte meg Heger, hozzátéve, a helyzet lehetővé tette, hogy ne kelljen tovább szigorítani, de enyhíteni nem lehet az előírásokon.

Jana Ježíková egészségügyi államtitkár szerint márciusban valamennyi vakcinából több érkezik Szlovákiába, kivéve az AstraZenecát, amelyből 300 ezret kellett volna leszállítania a gyártónak.

„Az AstraZeneca közölte, hogy márciusban csak 25 ezer vakcina érkezik, ehhez kell alkalmazkodniuk a nagy oltóközpontoknak, ahol az AstraZenecát adják be” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, hogy a jövő héten kellene nyilvánosságra hoznia az állásfoglalását az orosz Szputnyik V vakcina biztonságosságával kapcsolatban az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatalnak. Jelenleg 200 ezer orosz vakcina van raktáron Szlovákiában, ez 100 ezer ember számára elegendő. Pozsony összesen kétmillió Szputnyik védőoltást vásárolt. A nem regisztrált vakcina használatára Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter adott kivételes engedélyt.

Csehek

Csehországban is mérsékelten lassul a koronavírus-járvány terjedése. Továbbra is magas azonban a kórházban kezelt betegek száma. A legfrissebb adatok szerint 9006 személyt kezeltek a kórházakban. A súlyos állapotban lévő betegek száma továbbra is nagyon magas, 2000 körül mozog. A járvány kezdete óta 23 902 személy halt meg Csehországban, a napi halálozások átlaga még mindig 150 és 180 között van. Hétfőn Dél-Lengyelországban elhunyt az az idős asszony is, akit első cseh betegként külföldi kórházba szállítottak.

Jan Blatný egészségügyi miniszter szerint a járványhelyzet mérsékelten javult, de a dolgok nem az optimális fogatókönyv szerint alakulnak. Blatný, valamint Ján Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke egyaránt úgy nyilatkoztott, hogy a közéletet korlátozó intézkedések nagyobb enyhítésére a közeljövőben nem lehet számítani Csehországban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az idei húsvét sem lesz különb a tavalyinál Szlovákiában KISS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást