A Spotify-t 2006-ban alapította Stockholmban Daniel Ek és Martin Lorentzon, és 2018-ban már a New York-i tőzsdén kereskedtek a papírjaival.
Bár léteznek más platformok is, mostanra megkerülhetetlen lett és sikeresen lovagolta meg a 2013 és 2018 közötti hullámot, amikor a Nielsen szakcég szerint 1147 százalékkal, 49 milliárdról 611 milliárdra nőtt az online streamelt zenék és podcastok száma. A zenehallgatásnak ez a módja 2018-ra már a régebben „lemeziparnak” nevezett ágazat bevételeinek 75 százalékát adta, és a Spotify a lemezipar legnagyobb bevételi forrása lett.
A hétfői bejelentés szerint a jelenleg 345 millió felhasználóval rendelkező Spotify egymilliárdnál több felhasználót akar szerezni, és megpróbál a világ domináns internetes zene- és podcastlejátszójává válni. Ehhez Ázsiát, Afrikát és a Közel-Kelet vette célkeresztbe, ahol a világ népességének döntő része él, de ahonnan jelenleg csak bevétele 20 százalékát kapja.
A terjeszkedésben a világ változó zenei ízlése is segíti. Mint a Bloomberg megjegyezte: régebben Amerika-centrikus volt a popzene világa. Ma azonban
a legnagyobb számú rajongót már az indiai, nigériai, dél-koreai és latin-amerikai előadók vonzzák.
A K-Pop például nyugaton is népszerű, annak ellenére, hogy a hallgatók nagy része nem is ért koreaiul.
A befektetőknek tetszett is, amit hallottak, mert ennek nyomán 6 százalékkal ugrottak meg a cég részvényei. A pandémia elmúlt éve alatt 160 százalékos volt a drágulás, a stockholmi székhelyű vállalatot most már 70 milliárd dollárra értékelik. A cég a zene mellett növelni akarja a podcastok és audiokönyvek arányát a kínálatban, és a podcastereknek újabban olyan platformot kínál, amelyen keresztül előfizetőket szerezhetnek maguknak.
Bár a felhasználók szeretik, a zenészekkel kutya-macska viszonya volt a cégnek, mivel sok művész panaszkodik arra, hogy csak kevés pénz folyik be a Spotify-on és a többi streamszolgáltatón keresztül. Az egyik ok:
a jogdíj nem fix,
hanem a művész úgynevezett „piaci részesedése” alapján számolják ki.
A Yahoo Finance pár évvel ezelőtt idézte Henderson Cole New York-i médiajogászt, aki elég szemléletesen érzékeltette, hogy mennyit ér a zenészek munkája;: ha valakinek a számát egymilliószor streamelik, abból átlagban 4000 dollár üti a markát. Bruce Springsteen zenekarának egy tagja ki is posztolt egy jogdíjcsekket, rajta a „masszív” 7 dollár 1 centes, streamelésből kapott bevétellel.
Thom Yorke, a Radiohead frontembere 2013-ban azt mondta: „ne legyenek illúzióitok, az új zenészek, akiket a Spotify-on fedeztek fel, nem kapnak egy vasat sem. A részvényesek viszont nemsokára dőzsölni fognak a pénzben. Ilyen egyszerű."
A jogdíjak szerkezete a valóságban ennél egy kicsit összetettebb, és az iparág az előadók felső egy százalékának kedvez: ők jól járnak a Spotify-jal és más platformokkal, míg a többi zenész nem hagyatkozhat arra, hogy meg tudjon élni az internetes letöltésekből. Ezért még viszonylag nagy sztárok is, mint például Taylor Swift, nagy cégekkel kötnek promóciós szerződéseket. Swift emlékezetes módon visszatartotta egyik albuma Spotify-premierjét, és a cég szabályosan megpróbálta visszacsábítani.
Az énekesnő, aki korábban egy hitelkártyacég termékét népszerűsítette a promóciós segítségért cserébe, végül vissza is tért.