Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A szlovák nyilvánosság jóval kritikusabb a kormányfőnél

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. szeptember 22. 13:03
Pontosan fél évvel ezelőtt nevezte ki Zuzana Čaputová szlovák államfő az Igor Matovič vezette kormányt. A miniszterelnök pozitívan értékeli a kabinet eddigi munkáját, elődeit, Peter Pellegrinit és Robert Ficot azonban újfent kritikával illette. Becslések szerint az általuk fémjelzett 12 évben 30 milliárd eurót loptak szét. „Szlovákiából egy olyan országot akarunk teremteni, amely a becsületes emberek kedvére való. Ez korántsem lesz könnyű feladat és a maffia még nagyon harapós” – mutatja be a helyzetet Igor Matovič miniszterelnök.

Az Igor Matovič vezette négypárti kormánykoalíciónak az elmúlt fél év során több olyan intézkedést is sikerült foganatosítania, amelyek jobb irányba terelik Szlovákiát, véli a miniszterelnök által vezetett legnagyobb koalíciós párt, az OĽaNO és koalíciós partnere, az SaS. Igor Matovič miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben értékelte a kabinet eddigi munkáját.

„Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy ennyire elszánt minisztereket, mint amilyenek a jelenlegi kormányban vannak, még nem láttam” – írta a szlovák kormányfő, aki nem mulasztotta el felróni elődeinek, Robert Ficónak, és Peter Pellegrininek a kormányzásuk 12 éve alatt elkövetett hibákat sem.

Matovič szerint a 12 év alatt

a Fico- valamint a Pellegrini-kabinet 30 milliárd euróval rövidíthette meg az országot.

A kormányfő szerint, ha például a nyugdíjasok között osztották volna szét az elmúlt 12 évben ezt az összeget, az idősek akár havonta 200 euróval magasabb támogatást kaphattak volna.

Igor Matovič bejegyzésében ugyanakkor elismerte, hogy a regnáló kormányban vannak miniszterek, akik sikeresebbnek bizonyultak az elmúlt hat hónap során, míg mások kevésbé. A járvány és az előző éra szekrényéből folyamatosan kipottyanó csontvázak ellenére is teljes gőzzel dolgoznak, tette hozzá a kormányfő. Az OĽaNO közleménye szerint a Matovič-kabinet alapvető feladata az állam megtisztítása és a korrupció felszámolása.

„Mi arra kaptunk felhatalmazást, hogy

kitakarítsuk az istállót, büntetéssel válaszoljunk a bűncselekményekre, és harcoljunk a korrupcióval“

– szúrt oda elődeinek a miniszterelnök. Pártja nyilatkozatában az áll, hogy az új kormány hivatalba lépése után azonnal elvágták a rendőrség kezét megkötő csomót, amely így megkezdhette ténykedését olyan ügyekben, amelyek felderítése Peter Pellegrini és Robert Fico kormányzása alatt elképzelhetetlennek bizonyultak.

A kormány első hat hónapjáról a nyilvánosságot is megkérdezték. A Median ügynökség kutatásából kiderül, hogy a válaszadók mindössze 38 százaléka elégedett Igor Matovič kormányával,

54 százalékuk pedig elégedetlen a kabinet munkájával.

Rákérdeztek arra is, sikerült-e Matovič kormányának megfelelnie az emberek által támasztott elvárásoknak. Itt a kabinet még rosszabbul szerepelt: az „inkább nem” és „biztosan nem” válaszokat a megkérdezettek több mint kétharmada jelölte be, és csupán kicsivel több mint a negyedük véli úgy, hogy azt kapta Matovičéktól, amit várt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szlovák nyilvánosság jóval kritikusabb a kormányfőnél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást