Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Akár szeptemberre is eltolódhatnak az érettségik Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. március 26. 16:54
A szlovák oktatási miniszter kijelentette, nem szeretne „újra örömet szerezni az érettségizőknek”, de elképzelhető – és a tárca is számol vele –, hogy csak szeptemberben folytatódna a tanítás. Ebben az esetben az érettségi vizsgákra is csak szeptemberben kerülne sor a koronavírus-járvány miatt. Alapvetően távoktatásra rendezkedik be tehát a szlovák oktatásügy az elkövetkező hetekben.

„Március 30-tól egészen visszavonásig zárva maradnak az oktatási intézmények Szlovákiában” – ezzel a mondattal kezdte oktatási miniszteri karrierét Branislav Gröhling, a szaktárca új vezetője. A lépést a koronavírus-járvány visszaszorításának érdekében hozták meg, de a miniszter hangsúlyozta, igyekeznek rendszer szintűen kezelni a helyzetet.

A tálcavezető elmondása szerint: több tervezett dátum és esemény is módosul a korlátozások miatt. Ebben a tanévben elmaradnak az írásbeli érettségi vizsgák, és

bár a hét közepén még azt mondták, a szóbeli érettségiket megtartják, mára már azzal számol a tárca, hogy azokat is szeptemberre kell halasztani.

A középiskolai jelentkezéseket május 15-ig lehet benyújtani. Az általános iskolai beiratkozást április második felére halasztják. A leendő kiselsősöket, nem kell elvinni az iskolába. „Ha lehetséges, elektronikus úton intézzük a beíratást” – közölte a miniszter. Azt is elmondta, azt a tananyagot, amit ebben a tanévben nem tudtak átvenni, a következő tanévben veszik át a gyerekekkel a pedagógusok, akik számára most nagy segítséget nyújt egy szerdán elindult oktatásügyi portál.

A tárca szerint az ucimenadialku.sk oldalnak már most óriási a látogatottsága. A portál célja a digitális és távoktatás segítése, valamint a szülők és a tanárok tájékoztatása. A miniszter hangsúlyozta,

a korábbi években alábecsülték a tanárok felkészítését

a digitális oktatás kapcsán, és nem álltak rendelkezésre megfelelő eszközök mindehhez. A koronavírus-járványból adódó helyzet azonban elmondása szerint arra kényszerítette az oktatásügyet, hogy néhány év munkáját néhány hét alatt próbálják meg elvégezni.

A portál a szlovákiai magyar pedagógusok számára is nagyon hasznos. Az interneten ugyanakkor elérhetők magyar nyelvű segédanyagok is, méghozzá a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének weboldalán. A portálon a pedagógusok hasznos tanácsokat, linkgyűjteményeket találhatnak a távoktatáshoz, a szövetség pedig felhívja a figyelmet arra is, hogy

a külhoni magyarok ingyenesen hozzáférhetnek a magyar Nemzeti Köznevelési Portálhoz

is, melyen kiegészítő digitális taneszközöket is találhatnak, videókat, képeket, hanganyagokat és interaktív feladatokat is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Akár szeptemberre is eltolódhatnak az érettségik Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást