Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Így áll a szlovákiai magyar-magyar versenyfutás

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. február 19. 20:24
Az egyik közvéleménykutató-ügynökség azt is vizsgálta, a magyar választók körében melyik párt kaphat több szavazatot a jövő szombati parlamenti választáson, a Híd vagy a Magyar Közösségi Összefogás.

Február 29-én, azaz jövő héten szombaton a kormánypárti Híd és a Magyar Közösség Pártja, a Magyar Fórum és az Összefogás szövetségéből létrejött választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás vívja majd egymással a legnagyobb csatát a szlovákiai magyar szavazatokért. A két magyar párt programja foglalkozik a választáson induló mozgalmak közül a legrészletesebben a kisebbségeket érintő problémákkal.

A kérdés az, melyik pártnak lesz egyáltalán lehetősége a magyar érdekvédelemre, mert a megoszló magyar szavazatok miatt könnyen előfordulhat, hogy sem a Híd, sem az MKÖ nem jut be a parlamentbe. A legfrissebb – magyar szempontból releváns – ASA közvéleménykutató által végzett felmérés során

997 magyarul beszélő szlovákiai állampolgárt kérdeztek meg magyar nyelven.

A mérés szerint majdnem minden második megkérdezett, (46 százalék) az MKÖ listáját választotta, a második helyen pedig a Híd 26 százalékot kapott. Így elmondható, hogy 2:1 arányban oszlanak meg a magyar szavazatok az MKÖ javára.

A kutatás szerint

egyetlen szlovák párt sem érné el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot a biztos magyar pártválasztók körében.

Ezt az eredményt igazolja egy másik, múlt pénteken közzétett, 1114 össz-szlovákiai polgár bevonásával végzett ügynökségi felmérés is.

Nagy József, aki az előző ciklusban még a Híd európai parlamenti képviselője volt, most pedig már az MKÖ alelnöke, bizakodó. Mint mondja, tudatosítják, hogy nem a felméréseket, hanem a választásokat kell megnyerni, de biztató, hogy régen nem látott érdeklődés és bizalom mutatkozik a választási kampánygyűlések során.

„A stabilan növekedő támogatottságunkat az összefogás érzelmi üzenete és a bizalom mellett annak tulajdonítjuk, hogy az MKÖ kormányképes és az egyedüli elfogadható magyar partnere a nyerésre álló jobboldali koalíciónak. A többség számára az is mérvadó, hogy

az MKÖ biztos nem fog lepaktálni a Smerrel, a Szlovák Nemzeti Párttal és a Mi Szlovákiánk Néppárttal

a választások után” – nyilatkozta Nagy József, a Magyar Közösségi Összefogás alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az MKÖ több magyar szavazatra számíthat, mint a Híd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást