Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Trump a tanún viccelődik, de maga is kiállhat a kongresszus elé

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. november 20. 17:07
Tanúvallomást tegyen-e az ellene tervezett vádeljárásban? – Donald Trump azt mondja, hogy komolyan fontolgatja a lehetőséget. Az amerikai elnököt ellenfelei amiatt próbálják megbuktatni, hogy belekeverte az amerikai belpolitikába Ukrajnát.

Ártatlannak mondja magát, de „tetszik neki az ötlet”, hogy tanúvallomást tegyen a kongresszus előtt. Erről írt a Twitteren Donald Trump amerikai elnök, aki ellen demokrata ellenfelei a lehető legsúlyosabb szankciót akarják kivetni az amerikai alkotmányos jogrendben: vádeljárás alá akarják vonni.

A megválasztása óta bírálóinak bőséges muníciót szolgáltató Trumpon végre azzal találtak fogást, hogy egyes illetékesek szerint megzsarolta az ukrán elnököt: vagy sárdobálásra használható információhoz vezető, korrupciós vizsgálatot indít demokrata riválisa, Joe Biden és fia ukrajnai tevékenysége ügyében vagy Amerika visszatartja a Kijevnek szánt katonai segélyt.

Washington, 2019. november 19. A Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását lehetővé tévő eljárást (impeachment) megelőző nyilvános bizottsági meghallgatások egyike a törvényhozás washingtoni épületében 2019. november 19-én. MTI/EPA/Alex Brandon

Az ifjabb Biden valóban egy korábban korrupcióban érintett ukrán energiacégnél kapott körülbelül havi 50 ezer dolláros fizetést, Trump valóban késleltette a katonai segélyt, de aztán jóváhagyta azt és kiadta a Zelenszkij ukrán elnökkel folyatott beszélgetés leiratát. Az Obama-kormányzat alelnökeként az idősebb Biden pedig maga is azzal fenyegetőzött, hogy visszatart egy amerikai segélyt, ha Kijev nem meneszti az akkori főügyészt.

A most zajló meghallgatások első napjaiban a tanúk nem tártak meggyőző bizonyítékokat a kongresszusi képviselők elé – legalábbis nem olyanokat, amelyek a pártfegyelem megtörésére kényszerítették volna Trump republikánus párttársait.

Washington, 2019. november 19. Jennifer Williams, Mike Pence amerikai alelnök európai és oroszországi ügyekben illetékes tanácsadója (j) és Alexander Vindman amerikai alezredes, a Nemzetbiztonsági Tanács vezető ukrán szakértője esküt tesz a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását lehetővé tévő eljárást (impeachment) megelőző nyilvános bizottsági meghallgatások egyikén a törvényhozás washingtoni épületében 2019. november 19-én. MTI/EPA/Jacquelyn Martin

Kedden az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanács magasrangú tagja és elnök saját ukrajnai megbízottja vallott ellene. Az Szovjetúnióban született, ukránul és oroszul is beszélő Alexander Vindman tábornok, az iraki háború Bíbor Szív érdemrenddel kitüntetett veteránja azt mondta:

„nem hitt a fülének, amikor az elnök nem helyénvaló megjegyzéseit hallotta”

a Zelenszkijjel folytatott július végi telefonbeszélgetés idején.

A meghallgatás elején még ideges Vindman azzal lopta be magát a hallgatóság szívébe, hogy viccesen megjegyezte: egy kicsit beszél angolul is. A katonai egyenruhájában megjelent Vindmant családjával együtt akár egy katonai bázisra is vihetik, ha fenyegetve érzi magát – közölte egy Pentagon-forrás a Wall Street Journal című lappal.

Washington, 2019. november 19. Jennifer Williams, Mike Pence amerikai alelnök európai és oroszországi ügyekben illetékes tanácsadója (b) és Alexander Vindman amerikai alezredes, a Nemzetbiztonsági Tanács vezető ukrán szakértője a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását lehetővé tévő eljárást (impeachment) megelőző nyilvános bizottsági meghallgatások egyikén a törvényhozás washingtoni épületében 2019. november 19-én. MTI/EPA/Erik S. Lesser

A meghallgatáson az is kiderült, hogy Ukrajna három ízben ajánlotta fel neki a védelmi miniszteri posztot, de ezt ő visszautasította. A 2014-ben felállt ukrán kormánynak volt egy amerikai, litván és grúz állampolgárságú minisztere.

Donald Trump és a Fehér Ház ezt a tanút is bírálta, bár nem úgy, mint Marie Yovanovich volt kijevi nagykövetet. Vidman esetében a szavahihetőségét kérdőjelezték meg. Egyik felettese, a Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyeit vivő Tim Morrison úgy nyilatkozott, hogy Vindman

„rossz szokása”, hogy nem tartja be a szolgálati utat

és azt is szemére hányták, hogy tippeket adott Zelenszkij elnöknek, hogyan kommunikáljon Trumppal. Maga Trump pedig azon élcelődött, hogy most épp katonai egyenruhát viselve állt a kongresszusi bizottság elé.

A kétkamarás amerikai törvényhozás erőviszonyai miatt közben kevéssé valószínű, hogy végéig tudnák vinni a vádeljárást és eltávolítani a hatalomból Trumpot.

Ez azért van, mert a Szenátus folytatná le az elnök elleni „pert”, de a republikánusok ott le tudják szavazni az elnök elmozdítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump a tanún viccelődik, de maga is kiállhat a kongresszus elé
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást