Nyitókép: MTI/EPA

Blöfföt sejtenek a török elnök fenyegetése mögött – videók

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. október 11. 19:31
Az amerikai Kongresszus republikánus képviselői meg akarják büntetni Törökországot a most indult szíriai offenzíváért, amelynek már vannak polgári halottai. Előzőleg Erdogan török elnök azzal fenyegette meg Európát, hogy rászabadít 3 és félmillió szíriai menekültet.

"Szembesülniük kell a következményekkel, amiért könyörtelenül támadják kurd szövetségeseinket" – közölte Liz Cheney amerikai republikánus képviselő, egyike azoknak, akik büntetőszankciókat akarnak elfogadni a Kongresszusban a Szíria északi részébe katonákat küldő NATO-szövetséges Törökországgal szemben.

A helyi kurd milícia, az YPG – eddig az Iszlám Állam elleni harcokban az amerikaiak fő szövetségese, a törökök szerint viszont terrorszervezet, amely támogatja a törökországi kurd radikálisokat – ellenáll. Segélyszervezetek szerint a török offenzíva nyomán több mint 60 ezren elmenekülnek és a török támadásnak már közel húsz polgári áldozata van.

Ankara azzal indokolja a fellépést, hogy a határait védő biztonsági zónát akar kialakítani. Erdogan elnök Európa felé fordította haragját.

"Hé, Európai Unió!" – kezdte egy felszólalását, majd megfogalmazta a fenyegetést:

ha valaki "inváziónak" meri nevezni a hadműveletet, akkor kinyitják a kaput Európa felé a 3,6 millió szíriai menekült előtt.

Az elnök azt állítja, hogy eddig 40 milliárd dollárt költöttek a menekültek ellátására, jóval többet, mint az a hétmilliárd dollár, amivel a világ más országai ehhez hozzájárultak.

Most az a terve, hogy kétmillió menekültet áttelepít a szíriai "biztonsági zónába" – ezek azonban szunnita arabok lehetnek, akiket a kurdoktól elvett területre küldenének. Az akció sikeréhez a törököknek a határtól 30 kilométerre kell visszaszorítania a kurdokat. Az elképzelést a külföldi jogvédők és az Európai Unió is élesen bírálja, mert szerinte az egyik humanitárius problémából egy másikat csinál.

A Bloomberg kommentárja szerint Erdogan nyilvánvalóan blöfföl:

szíriai menekülteket buszon visszaküldhet Szíriába, de nem rakhatja hajóra őket és küldheti át Görögországba.

Ez aláásná az EU-val fenntartott vámúniót és csak fokozná Törökország gazdasági bajait. Marad tehát az, hogy nem lép fel a partmenti embercsempészekkel szemben, de tudósítók szerint az utóbbi időben már amúgy sem lépett fel. Ráadásul a menekültek már tudják, milyen körülmények várnak rájuk Görögországban és ez sokakat elbátortalanít. Amit viszont a török támadást okozhat az az, hogy más útvonalakon megindulnak Európa felé a kurd menekültek.

Közben Trump elnököt, aki előzőleg kivonta a térségből az amerikai csapatokat, a kurdok elárulásával vádolják. Republikánusok egy 29 fős csoportja most fel akarja használni azt a megjegyzését, hogy "tönkreteszi a török gazdaságot", ha a törökök embertelen módon lépnek fel. Maga Trump azonban közölte: inkább közvetítene, mint büntetne vagy katonákat küldene be.

A nem éppen egységes amerikai hozzáállást még jobban komplikálta orosz rádiósok most napvilágra került vicces telefonhívása. Ebben a hívó a török védelmi miniszternek adja ki magát és Trump egyik korábbi szövetségeséből, Lindsey Graham szenátorból kiszedtek egy olyan megjegyzést, amely szerint a kurdok "fenyegtést" jelentenek Törökország számára.

"A maguk YPG kurd problémájuk nagy probléma. Szerintem Obama nagy hibát követett el, hogy a YPG kurdokra támaszkodott. Minden, ami miatt aggódtam, valósággá válik, most meg kell védenünk Törökországot a szíriai fenyegetéstől" – hallható a felvételen.

Mivel orosz hívókról volt szó, a felvétel birtokába került Politico portál sietett politikai kapcsolatot keresni és olyan gyanút fogalmazott meg, hogy a vicces kedvű rádiósok az orosz titkosszolgálathoz kötődhetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erdogan beszólt Európának a szíriai offenzíva nyomán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást