Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Donald Trump ráijesztett a nemzetközi tőzsdére

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. május 8. 11:50
Az Egyesült Államok szerint Kína visszatáncolt a kereskedelmi tárgyalásokon tett vállalásaitól és ezzel magyarázható, hogy Donald Trump elnök újabb védővámokkal fenyegette meg a kínai exportot. Ennek ellenére lehetséges az alku – vélte az amerikai kereskedelmi küldött.

Alaposan ráijesztett a nemzetközi tőzsdékre Donald Trump elnök fenyegetése, hogy további védővámokat akar kivetni a kínai termékekre. Hétfőn kiderült, miért is mondta ezt: Washington szerint Peking újra akar tárgyalni olyan dolgokat a körvonalazódó kereskedelmi egyezményben, amit már lezártnak tartottak.

Erre utalt Robert Lightizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló, aki ugyanakkor azt mondta, még mindig fennáll az alku lehetősége.Ezért csütörtökön továbbra is Washingtonba várják a kínai tárgyalódelegációt – tette hozzá.

A képviselő erről hétfőn beszélt, amikor közölte: elfogadhatatlan, hogy Kína feladja vállalásait... de az amerikaiak nem szakítják meg a tárgyalásokat.

"Viszont most az a helyzet, hogy pénteken már új vámok lesznek érvényben”

– helyezte kilátásba, mire számíthat Peking.

Vasárnap Trump azt írta a Twitteren, hogy megduplázza a 200 milliárd dollár értékű kínai termékre kirótt védővámokat és újabbakat vethet ki. A nemzetközi tőzsdék aggodalmait tükrözte, hogy a sanghaji index 5,6 százalékot esett. Az Egyesült Államokban a Dow Jones az első ijedelem után bizakodóbb volt és mindössze 0,3 százalékot veszített értékéből a nap végére.

Trump arról írt, hogy a jelenleg 10 százalékos vámmal sújtott egyes kínai termékek esetében 25 százalékra emeli a védővámokat és hasonló mértékű vámot vet ki eddig adómentes cikkekre.

„Folytatódik a kereskedelmi alku Kínával, de túl lassan, mert újra akarják tárgyalni. Nem!”

– írta a Twitteren. Korábban megjegyezte, hogy az Egyesült Államok évente 500 millió dollárt veszít a kínai kereskedelemmel. "Bocsánat, de ezt többet nem csináljuk" – tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Kína tavaly súlyos, több milliárd dollár kárt okozó vámokat vetett ki egymás termékeire, de az elmúlt hetekben közel álltak a megállapodáshoz a kereskedelmi tárgyalásokon.

Az amerikaiakat azonban felidegesítette, hogy a kínaiak nem voltak hajlandók törvénymódosításokra, pedig ez része volt a megállapodásnak. Nem tudtak megállapodni a szellemi termékek védelméről és arról sem, hogy hogyan és milyen hamar számolják fel a büntetővámokat.

Washington szerint az egyezmény 90 százalékban készen áll, de Peking módosítani akarja azt a szöveget, amiről már megállapodtak.

Közben szakértők azt találgatják, nem blöfföl-e Trump, hogy még jobb alkut köthessen? Legújabb intézkedései további ötezer kínai termékfajtát sújtatnának a textilektől a vegyszerekig. A Nemzetközi Valutaalap figyelmeztetett: a totális amerikai-kínai kereskedelmi háború meggyengítené a világgazdaságot – emlékeztetett a BBC.