Nyitókép: Pixabay

Visszatért Pozsonyba az Uber

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. május 2. 09:40
Az alternatív taxis szolgáltatás egyelőre csak a szlovák fővárosban érhető el, de a cég kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint idővel a többi szlovákiai nagyvárosban is használható lesz újra az alkalmazás.

Az Uber tevékenységét 13 hónappal ezelőtt, tavaly márciusban függesztette fel a pozsonyi bíróság, amely igazat adott a tiltakozó taxisszolgálatoknak, és úgy határozott, hogy a gépkocsin történő személyszállításhoz érvényes taxisengedély szükséges. Az Ubert akkor a taxisszolgálatok szövetsége perelte be, ugyanaz a szervezet, amely a szlovák fővárosban több tiltakozó akciót és tüntetést is szervezett az alternatív szolgáltató ellen.

A szlovák parlament áprilisi ülésén azonban elfogadta a közlekedési minisztérium által kidolgozott törvénymódosítást, amely megkönnyíti az alternatív taxisszolgálatok helyzetét. A módosítás értelmében már nemcsak azok szállíthatnak klienseket, akiknek van hagyományos taxis engedélye, hanem olyan személyek is, akik csatlakozva az Uberhez szabadidejükben, hobbiszinten, rendszertelenül szeretnének taxizni.

A pozsonyiak örülnek annak, hogy ismét elérhető a szolgáltatás. Annál is inkább, mert jövő héten pénteken kezdődik a jégkorong-világbajnokság, és Pozsonyban, mint a torna egyik színhelyén a városba érkező szurkolóknak szükségük lehet az Uberre. A cég közép-kelet-európai regionális igazgatója állítja, azt követően is figyelték a szlovák piacot, hogy távozniuk kellett az országból.

"Adataink szerint a tavaly márciusi megszűnésünk után még mindig több mint 250 ezer alkalommal nyitották meg az Uber-alkalmazást Pozsonyban.

A szolgáltatásaink mind a szlovákiai lakosok, mind a turisták számára hasznosak lehetnek" – fogalmazott Ash Kebriti, a cég közép-kelet-európai regionális igazgatója, hozzátéve, hogy az Uber egy évvel ezelőtti megszűnésében meghatározó szerepet játszott a taxisszolgálatok tiltakozása.

Az igazgató elmondta, az Uber jelenleg olyan járművezetőket keres Pozsonyban, akik régebben is a cégnél dolgoztak. Uber-sofőr csak az a személy lehet, akinek van érvényes vállalkozói engedélye, vagy pedig olyan cég alkalmazottja, amely ilyen szolgáltatásokkal foglalkozik. A világ legnagyobb digitális taxi-platformja ezzel szeretné garantálni, hogy a sofőrök rendszeresen adózzanak a szállítások után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ismét lehet uberezni Pozsonyban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást