Nyitókép: Tony Avelar

Magyarázza a bizonyítványát a zuhanó Apple

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. január 4. 18:34
Akár a globális gazdasági növekedésre is kihathat, hogy csütörtökön 10 százalékot vesztettek értékükből az Apple részvényei. A technológiai óriás a kínai piac visszaesését okolja a vártnál rosszabb eredményért.

Néhány perc alatt hat éve nem látott mélységbe zuhantak csütörtökön az Apple részvényei, így az októberi csúcshoz képest 400 milliárd dollárral kevesebbet, "mindössze" 700 milliárdot ér a cég.

A technológiai óriás már előre figyelmeztette a befektetőket a szerényebb profitra, ennek nyomán azok elkezdtek megszabadulni a chipgyártók és más technológiai cégek papírjaitól,

és inkább amerikai kincstárjegyekbe és japán jenbe menekítették át a pénzüket.

Az Apple azt mondja: Kínában visszaesett eladásai miatt számíthat alacsonyabb profitra és egyes kommentátorok szerint

a kínai piac lassulása egyértelműen a Washington és Peking között dúló kereskedelmi háború miatt következett be.

Kevin Hassett, Trump amerikai elnök egyik gazdasági tanácsadója szerint bár sok amerikai cég bevétele csappanhat meg, a Kínába exportáló nagyvállalatok, így az Apple is magukhoz térnek, amint a két ország megállapodik a vitás kereskedelmi kérdésekről. A felek a jövő héten kezdenek újabb tárgyalásokat.

Az Apple számára kedvezőtlen kínai eladási adatok akkor kerülnek napvilágra, amikor a cégnek más piacokon is bajai vannak.

Németországban például egy jogvita miatt leállíthatják az iPhone 7 és 8-as mobiltelefonok forgalmazását.

A Qualcomm gyártó azt állítja, hogy az Apple szabadalmakat sértett meg, és az Egyesült Államokban és Kínában már megpróbálta elérni az iPhone-eladások tilalmát.

Az Apple körüli vihar növelte a befektetői aggodalmakat, hogy a kínai vásárlók kezdenek elfordulni drágának tartott termékeitől és inkább a hazai gyártókat, például a Huaweit kezdik előnyben részesíteni.

"Ha nem változtatnak az árpolitikájukon, akkor nem valószínű, hogy növelhetik a piaci részesedésüket, sőt, még vissza is eshet a részesedés, mert az iPhone-felhasználók kivárnak az újabb készülékek vásárlásával" - mondja Peter Richardson, a Counterpoint Research elemzőcég kutatási igazgatója.

Az Apple szerdán a korábbi 93 milliárd dollárról 84 milliárdra csökkentette az elmúlt negyedévre becsült bevételi adatait. A technológiai óriás helyzete ráirányította a figyelmet a kínai növekedési adatokat övező aggodalmakra.

A piacok most arra számítanak, hogy az amerikai Fed-bank leáll egy időre a kamatlábemeléssel, amely Amerikába "szívja el" a világ más részein felhalmozódott pénzt. Közben az Apple-adatok nyomán több mint két százalékos eséssel zárt csütörtökön a Wall Street-i tőzsde és hasonló veszteséggel nyitott Japánban péntek reggel a Nikkei.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Apple-magyarázat a zuhanásra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást