Nyitókép: MARTIN DIVISEK

Nagyon személyeskedő és durva parlamenti vita Csehországban

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. július 12. 17:50
Éles, személyeskedő és 16 órán át tartó vitát követően késő éjjel bizalmat szavazott a cseh képviselőház Andrej Babiš kormányának.

A vita központi témáját a miniszterelnök állítólagos ügynökmúltja és az ellene indított büntetőeljárás képezte, de éles bírálat fogalmazódott meg annak kapcsán is, hogy az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt a kommunisták támogatásával fogja kormányozni az országot. A kormányprogramot végül 105 képviselő támogatta.

A cseh képviselőházban szerda délelőtt Miloš Zeman köztársasági elnök is felszólalt, hogy személyesen támogassa a Babiš-kormányt. Az elnök a politikai helyzetet nem elemezte, csak a programnyilatkozat egyes passzusait véleményezte. Értékelte, hogy a kormányprogram nagy hangsúlyt fordít a hosszútávú beruházásokra, ugyanakkor megjegyezte, hogy túl sok ember dolgozik az állami apparátusban.

„Az én kormányom alatt 80 ezer állami hivatalnok dolgozott, ma 150 ezren vannak” – fogalmazta meg bírálatát a cseh elnök.

Az államfőt követően maga a kormányfő dicsérte a programnyilatkozatot, amely hat pilléren alapszik. Ezek közül kiemelte a nyugdíjreformot, az állami digitalizációt és a biztonságpolitikát. „Aktívan részt fogunk venni Csehország érdekeinek megvédésében az unióban, akárcsak az európai érdekek védelmezésében a világban” – jegyezte meg Andrej Babiš.

Az elnöki és kormányfői felszólalást követően

elkezdődött a rendkívül indulatos, helyenként nagyon személyeskedő és durva parlamenti vita.

A nézetkülönbségeket mindenekelőtt az Andrej Babiš ellen még tavaly indított büntetőeljárás váltotta ki, amelyet uniós támogatással való visszaélés miatt indított ellene a rendőrség, valamint az, hogy az ANO és a ČSSD alkotta kormánykoalíciónak a kommunisták támogatására van szüksége a parlamenti többséghez. Roman Onderka, a szociáldemokraták alelnöke is azt mondta, önmegtartóztatást kellett gyakorolnia, mielőtt igennel szavazott.

„Mint amikor egy rosszalkodó gyermeket arról kérdeznek, hogy mit követett el. Erre csak annyit tudok válaszolni: a lehető legkisebb rosszat választottam” – mondta a ČSSD alelnöke.

A 200 tagú parlamenti alsóházban a szavazáskor az ülésteremben jelenlévő 196 képviselő közül a kormányprogramot végül 105 képviselő támogatta, 91 pedig ellene szavazott. Csehországnak ezzel a tavaly októberi képviselőházi választás óta eltelt majdnem kilenc hónap után újra teljes értékű kormánya van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bizalmat szavazott a cseh képviselőház Andrej Babiš kormányának
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást