Nyitókép: JAKUB GAVLAK

Robert Fico nem akar megszabadulni a hatalomtól

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. április 27. 19:51
Magasabb szintű felelősségre vágyik a törvényhozásban Robert Fico szlovák exkormányfő, a kormánykoalíciós Smer elnöke – jelentette ki pártja közgyűlését követően. Fico jelenleg képviselőként foglal helyet a szlovák parlamentben. Úgy véli, Peter Pellegrini miniszterelnökkel nagy potenciállal bíró párost alkotnak.

A frakció munkájának koordinálása és a kormányjavaslatok összehangolása a törvényhozók kezdeményezéseivel – ezek Robert Fico célkitűzései.

„Nem kívánok csak úgy ott ülni a parlamentben, mint egy olyan képviselő, akinek ne lenne magasabb szintű felelőssége”

– szögezte le a Smer elnöke.

Michal Cirner politológus szerint az exkormányfő arra utalt, hogy átvehetné a Smer frakcióvezetői pozícióját, vagy akár a házelnök-helyettesi tisztségért is harcba szállhatna. A Smer közgyűlésének középpontjában azonban nem ez, hanem a párt alapszabályának módosítása állt. A jövőben a párt szűk, 15 fős elnöksége határoz majd a meghatározó kérdésekben, amelyben a pártelnökön és az alelnökökön túl az új belügyminiszter, Denisa Saková is helyet foglal. A legfelsőbb vezetésből viszont kiszorult Ján Richter munkaügyi miniszter. „A célunk olyan változtatások végrehajtása volt, amelyek által ez a szerv rugalmasabban képes reagálni a politikai kihívásokra” – indokolta a változásokat Robert Fico.

Hogy Fico az elnökség karcsúsításával pozíciójának megerősítésére törekszik-e, az Michal Cirner politológus szerint egyelőre kérdéses. Mint fogalmazott, az elnökségi tagok lojalitásának kérdésében sok múlik majd azon, hogy stagnálnak-e a párt preferenciái vagy, hogy megerősítést nyer-e, hogy az exkormányfő az egyetlen olyan személy, aki képes megőrizni pártja erejét.

Hogy a Smeren belüli hierarchiában Fico hol látja a saját, és hol Peter Pellegrini miniszterelnök helyét, azt jól jelképezi az a mondat, melyet a közgyűlést követően mondott.

„Megegyeztünk, hogy a kormányfőnek járnia kell a koalíciós tanácsba. Részese kell, hogy legyen azoknak a döntéseknek, amelyeket meghozunk”

– jelentette ki az ország kormányfőjéről a pártelnök.

Robert Fico mindemellett hangsúlyozta, hogy közte és Pellegrini közt teljes mértékű és kölcsönös a bizalom. „Ficóban dolgozik egyfajta sértettség, valamilyen szintű féltékenység. Ezek olyan emberi dolgok, melyeket a politikus sem tud levetkőzni. A Smer szeretne túlélni, továbbra is kormányozni szeretne, bár a számokat látva 2020 után erre nem sok az esélye. Addig viszont problémamentesen kell együtt dolgozniuk” – fogalmazott Zsoldos Ákos politikai elemző, aki nem várja Peter Pellegrini miniszterelnöktől, hogy a következő két évben lázadni fog vagy éles törésvonalakat hozna létre a Smerben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Robert Fico nem akar megszabadulni a hatalomtól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást