Gyász és tüntetés Szlovákiában

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. március 1. 06:06
„Olasz maffia Szlovákiában. A csápjai egészen a politikáig nyúlnak” – ezzel a címmel közölte az aktuality.sk a meggyilkolt Ján Kuciak utolsó cikkét, melyet számos napilap és internetes hírszolgálat is megjelentetett.

Az oknyomozó újságíró több mint fél évig dolgozott a cikken, melyben az olasz maffia és a szlovákiai politikusok kapcsolatáról rántja le a leplet, s vélhetően amely cikk miatt kioltották az ő és menyasszonya életét.

A történtek miatt bejelentette lemondását a szlovák kulturális miniszter.

„A maffiával kapcsolatban álló olasz személyek találtak második hazára Szlovákiában. Itt vállalkozni kezdtek, támogatásokhoz jutottak, és befolyásos emberekkel léptek kapcsolatba. Elsősorban politikai körökben.” – Ján Kuciak oknyomozó újságíró ezekkel a mondatokkal vezette fel utolsó, befejezetlen írását, melyben olyan személyek életébe enged bepillantást, akik Kelet-Szlovákiában élnek, s akiknek előzőleg Olaszországban törvénybe ütköző cselekedeteik miatt akadt gondjuk. 15 évvel ezelőtt Antonino Vadalát Olaszországban azzal gyanúsították, hogy a calabriai ´Ndrangheta nevű olasz maffiacsoporttal tart fenn kapcsolatot. Szlovákiában a mezőgazdaságban, az árukereskedelemben és az energetikában kezdett vállalkozni. Később pedig üzlettársa lett annak a Mária Troškovának, aki jelenleg Robert Fico miniszterelnök fő állami tanácsosa. Szintén üzleti viszonyba került Viliam Jasaň smeres kormánypárti képviselővel, aki a szlovák állam biztonsági tanácsának főtitkára. Antonino Vadalának azonban Szlovákiában is gondjai akadtak a törvénnyel. Zsarolással és adócsalással gyanúsították meg.

„Ketten tehát annak az embernek a környezetéből, akit Olaszországban maffiaüggyel gyanúsítottak, napi kapcsolatban állnak Szlovákia miniszterelnökével” – írta Kuciak a cikkében, melyet azonban sem befejezni, sem leközölni nem tudott.

Az aktulity.sk azonban nem félt megjelentetni az így is terjedelmes írást, s a pontban éjfélkor közölt anyag ébren tartotta szinte egész Szlovákiát. „Welcome to Ficília!” , azaz „Üdvözlünk Ficíliában!” – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások jelentek meg azonnal a közösségi oldalakon, amellyel Robert Fico miniszterelnök és az olasz maffia kapcsolatára mutattak rá az olvasók, akik többen úgy fogalmaztak, kirázta őket a hideg, mikor olvasták a lelőtt újságíró sorait. A legtöbb hozzászóló felháborodott, dühös hangnemben ragadott billentyűzetet, és megkérdőjelezte, hogy Szlovákia valóban a jogállamok közé tartozik-e.

Ugyancsak hajnalban jelent meg a hír, hogy védelmet kapott a cseh hatóságoktól Pavla Holcová prágai újságírónő, aki korábban kapcsolatban állt Kuciakkal. Holcová az oknyomozó újságírás cseh központjának alapítója. A prágai újságírónő másfél éven keresztül együttműködött az aktuality.sk meggyilkolt újságírójával, épp az olasz maffia szlovákiai ügyleteinek felgöngyölítésén dolgoztak.

A véleményüknek a szlovák lakosok nem csupán a számítógép előtt, hanem nyilvánosan is hangot adnak. Szerdán és pénteken is gyászmenetet tartanak Pozsonyban Ján Kuciakra és menyasszonyára, Martina Kušnírovára emlékezve. A megemlékezés azonban tüntetéssel párosul, melyen Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány lemondását fogják követelni.

A közvélemény és az ellenzék is mindenekelőtt e két ember fejét követeli, ennek ellenére Marek Maďarič volt az, aki szerda délután jelentette be, hogy lemond a kulturális miniszteri bársonyszékről. Indoklásában kifejtette, a történtek fényében nem tudja elképzelni, hogy továbbra is ő vezesse a tárcát, és tagja legyen a kormánynak. „A média a kulturális minisztérium felügyelete alá tartozó ágazat. Rendkívül frusztrál, hogy az én miniszterségem alatt lelőttek egy újságírót. Ez nem hagy nyugodni, ezért benyújtottam a lemondásom, melyet a miniszterelnök elfogadott” – tájékoztatta a sajtó képviselőt Maďarič. Arra az újságírói kérdésre viszont már nem válaszolt, hogy szerinte a belügyminiszternek is követnie kell-e példáját. „Ez az én személyes elhatározásom, higgyék el, nem volt könnyű, de mások döntésével most nem kívánok foglalkozni” – válaszolta a sajtótájékoztatón.

Az ellenzék azonnal reagált Maďarič bejelentésére. Richard Sulík a legnagyobb ellenzéki erő, a Szabadság és Szolidaritás elnöke azt mondta, ezzel a lépéssel ténylegesen is megkezdődött Robert Fico kormányának szétesése.

Kiss Balázs, Pozsony