Indulnak a puhatolózó tárgyalások Berlinben

Infostart
2017. december 11. 06:03
Szerdán összeül a Szociáldemokarata Párt (SPD), valamint a Kereszténydemokrata- és a Keresztényszociális Unió (CDU és CSU) elnöke, hogy megvitassa, milyen kilátás van az együttes kormányzásra. A puhatolózó tárgyalás megkezdését a szociáldemokraták szombaton véget ért kongresszusán határozták el, de azzal a feltétellel, ha Martin Schulz a szerdai találkozót követően is úgy véli, remény van a nagykoalícióra. A párt vezetősége pénteki ülésén dönt a részletekbe menő tanácskozások megkezdéséről.

Martin Schulz a két kereszténypárti vezetővel, Angela Merkel kancellárral és Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel szerdán találkozik először azóta, hogy a Szociáldemokrata Párt bejelentette, készen áll a nagykoalíció létrehozására, ha sikerül egyeztetni a nézeteket. Martin Schulz az SPD múlt heti, háromnapos kongresszusán hangsúlyozta, hogy azért változtatott a két kereszténypárttal való kormányszintű együttműködést elutasító eddigi magatartásán, mert bizonyítani kívánja, hogy a szociáldemokraták készen állnak a felelősség vállalására az államügyek irányításában. Beszédében azonban elsősorban Angela Merkelt okolta a szeptemberi választás után, négy párt részvételével kezdett. úgynevezett Jamaica-koalíció megteremtésére irányuló tárgyalások kudarcáért.

Utalt arra is, hogy pártja a jövőben élesebben kidomborítja szociáldemokrata arculatát, és ennek érdekében a kongresszus több olyan javaslatot fogadott el, amelyek a szavazók aktívabb bevonásával alakítják ki a párt határozottan baloldali politikáját. Erre utalt a párt újonnan választott főtitkára, Lars Klingbeil is, aki rámutatott arra, hogy kormánykoalícióban vagy ellenzékben olyan programot akarnak kínálni a választóknak, amellyel

visszanyerhetik korábbi népszerűségüket.

Tény, hogy Németország újraegyesülését követően a Szociáldemokrata Párt tagjainak létszáma meghaladta az egymilliót, most pedig alig éri el a 440 ezret. Lars Klingbeil főtitkár is leszögezte, hogy egyelőre csak nyílt végű egyeztetés kezdődik a kereszténypártokkal, és ha sikerül is közös nevezőre jutni, a miniszteri tárcák elosztására is kiterjedő tényleges koalíciós tárgyalás megkezdésére, egy rendkívüli pártkongresszus ad majd felhatalmazást.

Erre várhatóan csak az új esztendő elején kerülhet sor, amiből megfigyelők arra következtetnek, hogy ha Angela Merkelnek sikerül is saját táborát és tárgyalópartnerét rábírnia kompromisszumok elfogadására, március előtt aligha lesz új kormánya Németországnak.

A kereszténypártok részéről ugyan üdvözölték a szociáldemokraták lépését, de vasárnap este a kancellár elnöklete mellett összeült a CDU vezetősége, és körvonalakban megállapodott abban, hogy melyek azok a célok, amelyekhez mindenképpen ragaszkodni akarnak már a szerdai első találkozón. Itt említették

  • a betegbiztosítási rendszer egységesítésére irányuló szociáldemokrata követelést visszautasítását, valamint azt, hogy
  • továbbra sem engedélyezik az átmeneti időre menedéket nyert migránsok családtagjainak betelepedését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Indulnak a puhatolózó tárgyalások Berlinben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást