Kiakadt a kormányfő: „A nagyok azt csinálnak a kicsikkel, amit akarnak”

Infostart
2017. november 22. 17:37
Robert Fico szlovák miniszterelnök élesen bírálta az Európai Unió nagyobb tagállamait azért a hozzáállásért, melyet két uniós ügynökség Londonból való áthelyezése kapcsán tanúsítottak. Pozsony az Európai Gyógyszerügynökség, Prága pedig az Európai Bankfelügyelet új székhelyéért vívott harcban maradt alul a nyugat-európai városokkal szemben. A kormányfő szerint az ilyen esetek továbbra is megosztják majd unió tagállamait.

Kedden dőlt el, hogy a Brexit miatt Londonból költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség Amszterdamba, az Európai Bankfelügyelet pedig Párizsba teszi át székhelyét. A szavazás előtt Pozsony és Prága is esélyesnek számított a két intézmény befogadására. 

Robert Fico szlovák miniszterelnök felháborodásának adott hangot, és azt mondta, hogy az utóbbi időben az unió felrúgja a saját maga állította feltételeket. „Világosan ismert volt, milyen kritériumok mellett költöznek át Nagy-Britanniából az Európai Unió ügynökségei. Ezeket az elvárásokat egyesek teljesen figyelmen kívül hagyták, és a nagy játékosok azt csináltak a kicsikkel, amit csak akartak.

Az ilyen esetek továbbra is megosztják az Európai Uniót,

amit igazán sajnálok, ezért ezekről a dolgokról nyíltan kell beszélnünk” – fogalmazott Robert Fico. 

A szlovák külügyminisztérium államtitkára szerint valóban nagy kár, hogy a gyógyszerügynökség a keddi döntés értelmében végül nem Pozsonyba, hanem Amszterdamba teszi át a székhelyét.

„Az ajánlatunk jó volt, a projekt elkészítése során elismerő értékeléseket kaptunk. A többi pedig már politika és az tagállamok közti megegyezés kérdése, és ebben mi alulmaradtunk” – fogalmazott Lukáš Parízek. Az államtitkár azonban már nem ért egyet azzal a ficói érveléssel, amely szerint Európát állandóan Nyugat- és Kelet-Európára osztják Brüsszelben.

„Kemény verseny alakul ki az olyan esetekben, amikor valamelyik ügynökség megszerzéséért folyik a harc. Ilyenkor mindenki megpróbálja a maga előnyére fordítani a dolgokat, legyen szó anyagi fölényről vagy politikai befolyásról” – jegyezte meg a szlovák külügyi államtitkár.