Valami nincs rendben a Smer háza táján

Infostart
2017. november 9. 19:24
Négy nappal a megyei önkormányzati választásokon elszenvedett veresége után most mutatkozott először a nyilvánosság előtt a legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer elnöke, Robert Fico miniszterelnök. Úgy tűnik, a párton belül nincs egység. A Smer alelnöke szerint személycserékre van szükség.

Robert Fico pártja, a Smer összesen négy megyefőnököt és 103 megyei képviselőt veszített a szombati szlovákiai megyei választásokon. A kormányfő kedden délután távolmaradt pártja székházától, ahol a Smer szűk vezetése a megyei önkormányzati választásokon elszenvedett fiaskót értékelte. Marek Maďaričnak, a párt alelnökének elmondása szerint személyi kérdésekről nem esett szó, s az értékelést még folytatják. Fico médiatanácsadója, Erik Tomáš azt mondta, a kormányfő nyilatkozni fog a választásokról, ám azt nem pontosította, hogy mikor.

Maďarič már a választások másnapján úgy nyilatkozott, hogy a Smernél személycseréket kellene végrehajtani. A párt főmenedzsere, Ján Richter munkaügyi miniszter ugyan nem zárta ki ennek lehetőségét, ám szerinte személyes véleménye a kérdésben jelenleg másodlagos. „Én majd a párton belül nyilatkozom róla, s jó lenne, ha kollégáim is előbb a pártban fejtenék ki véleményüket“ – fogalmazott.

Maďarič viszont nem volt rest hangot adni azon véleményének, hogy a választásokkor nem a Smer megyefőnök jelöltjei véreztek el, hanem a párt, mint olyan, ezért politikai, programbéli, és személyi szinten is markáns lépéseket sürgetett.

A személycserék lehetőségét Robert Kaliňák belügyminiszter sem zárta ki, de ennél tovább ő sem merészkedett. „Mindig is arról voltunk híresek, hogy a dolgainkat a párton belül intézzük, s továbbra is ebben a szellemben járunk el“ – konstatálta a belügyminiszter, egyben elutasítva, hogy a pártban feszült hangulat uralkodna. Közölte: ha konkrét álláspontra helyezkednek, akkor a választásokat illetően is bizonyosan nyilatkozni fognak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Valami nincs rendben a Smer háza táján
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást