Már az orosz embargó utánra taktikáznak a bajorok

Infostart
2017. március 16. 11:30
Míg Angela Merkel kancellár ma a washingtoni Fehér Házba indul, a CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő Moszkvában kezd tárgyalásokat. Seehofer azonban nemcsak Vlagyimir Putyinnal fog találkozni, hanem az orosz elnök belügyi politikájával szemben álló erők képviselőivel is.

Horst Seehofer ezúttal nem csupán a vezetése alatt álló Bajorország gazdasági kapcsolatait próbálja elmélyíteni Moszkvában, hanem külpolitikai témában is tárgyalni akar. Legalábbis erre utal indulása előtt tett kijelentése, hogy Oroszország bevonása nélkül egyetlen égető nemzetközi válság sem oldható meg.

A bajor kormányfő úgy vélte, hogy

ebben az évben feloldhatják a Moszkvával szembeni nyugati szankciókat.

Ennek feltétele azonban az ukrajnai helyzet rendezése a minszki megállapodások érvényesítésével.

Mintegy pártatlanságának bizonyítására Seehofer máris közölte, hogy

tavasszal Kijevbe is ellátogat

és tanácskozni fog Porosenko államfővel.

Moszkvában ma nemcsak az ukrán válságról akar tárgyalni, hanem a szíriai kibontakozás lehetőségéről is, mert ezáltal közvetve megoldás kínálkozhat a menekültkérdés rendezésére is.

A bajor kormányfőt három minisztere, a tartományi parlament több ellenzéki vezetője és népes gazdasági küldöttség is elkísérte Moszkvába.

Seehofer indulása előtt elmondta, hogy erőfeszítéseket akar tenni a kereskedelmi kapcsolatok javítására is. A több mint 5000 német gazdasági befektetéssel, illetve együttműködéssel létesült oroszországi vállalkozás közel egyharmada Bajorországhoz kötődik.

Az ukrajnai válság előtt pedig a bajor cégek közel 5 milliárd euró értékben szállítottak árut, valamint mezőgazdasági termékeket Oroszországba. Így szinte magától értetődik, hogy a tartományi miniszterelnök szívesen látná a nyugati szankciók mielőbbi feloldását.

Tudósítók értesülései szerint a földművelésügyi- és gazdasági miniszter – aki szintén elkísérte Horst Seehofert – pedig már az embargó utáni lehetőségekről próbál tájékozódni.

Seehofer Moszkvában azonban nemcsak Vlagyimir Putyinnal fog találkozni, hanem az orosz elnök belügyi politikájával szemben álló erők képviselőivel is, akikkel a bajor tartományi parlamenti ellenzéki vezetők is tanácskozni akarnak, mert – mint az utazás előtt hangsúlyozták –

semmi esetre sem szabad megengedni, hogy Moszkva csupán a saját céljaira használja ki a Münchenből érkezett vendégek látogatását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Osztrák kiegyensúlyozottság a moszkvai látogatáson
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást