1947. június 5-én az akkori amerikai külügyminiszter, George Marshall a Harvard Egyetemen mondott beszédében átfogó segélyprogramot jelentett be a második világháború alatt tönkrement Európa megsegítésére. Ennek keretében 1948 és 52 között Washington 12 milliárd dollárt folyósított a vasfüggönytől nyugatra fekvő országok fejlesztésére. Ez az összeg ma gyakorlatilag 120 milliárd dollárnak felelne meg.
A gyarmati rendszer megszűnése óta a nyugati államok - különböző fejlesztési segélyek címén – 2014-ig összesen 835 milliárd dollárral támogatták az afrikai országokat. Időközben kiderült, hogy a nagyvonalú pénzfolyósítás inkább ártott, mint használt Afrika gazdaságának.
Gerd Müller német fejlesztési miniszter új Marshall-terve, mintegy okulva a hibákból, a földrészt aktívan be akarja vonni a világgazdaság vérkeringésébe, és ennek érdekében az Európai Unió irányításával szakmai képzési programok beindítását, közös cégek megalapítását, valamint kisvállalatok létrehozását és a mezőgazdaság korszerűsítését célzó hitelek folyósítását javasolta.
A terv értelmében szavatolni kell az afrikai vállalkozók számára, hogy beruházásaik gyümölcse nem vész kárba, azaz, hogy korrupt kormányok anyagi haszon reményében nem szorítják ki országaik piacáról a hazai termékeket az Európai Unióból vagy Kínából érkező dömping áruk javára.
A német fejlesztési miniszter tervét magáévá tette az Európai Parlament nemrég megválasztott elnöke is. Antonio Tajani úgy vélte, hogy a felnövekvő afrikai nemzedék számára élhető jövőt kell biztosítani, ha Európa tartós megoldást akar kidolgozni a menekültválságra és ez az egykori Marshall-tervhez hasonló átfogó fejlesztési programmal valósítható meg.