Merkel fél, hogy ő lesz Putyin következő célpontja

Infostart
2016. december 19. 15:15
Berlinben az igazságügy-miniszter szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Facebook nem gondoskodna az álhírek és uszító felhívások gyors törléséről.

Barack Obama amerikai elnök a múlt héten nyíltan megvádolta Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy

hackereknek adott utasításokkal az internet segítségével befolyásolta az elnökválasztás kimenetelét.

Most hasonló aggodalmak merültek fel Berlinben is, különös tekintettel a jövő őszi országos választásra.

A müncheni Süddeutsche Zeitung című napilap hétvégi számában emlékeztetett arra, hogy az egykori Szovjetunió egyik fő fegyvere a lélektani hadviselés volt, amellyel sok esetben Moszkva bűvkörébe vonta a nyugati közvéleményt.

Míg azonban a hidegháború idején ez óriási összegeket emésztett fel, a számítógép korszakában az internet révén mindez igencsak leegyszerűsödött.

A nyugati médiák befolyásolása csakúgy, mint a lakosság véleményének kialakításában jelentős szerepet játszó Facebook lett a lélektani hadviselés egyik legfontosabb és igencsak olcsó eszköze.

Berlinben egyre erősebben tartanak attól, hogy az orosz elnök ezúton próbálja meg elgáncsolni Angela Merkel újraválasztását.

Tény, hogy a berlini állambiztonsági szervek már több éve figyelemmel kísérik a moszkvai sugallatra működő hackerek tevékenységét, amely a német társadalom megosztására és elbizonytalanítására irányul.

Obama amerikai elnök Oroszországgal szemben támasztott nyílt vádja után most a német igazságügy-miniszter is bejelentette, hogy a kitalált hírek, az összeesküvés-elméletek, a gyűlölet és az uszítás elleni küzdelemben a berlini kormánykoalíció következetesen ki fogja meríteni a fennálló jogi kereteket, és szükség esetén további szigorító intézkedéseket is foganatosít.

Heiko Maas példaként említette a Facebook közösség oldal kényszerítését a bizonyíthatóan álhírek törlésére és helyreigazítás közzétételére, ellenkező esetben Németországban olyan grémiumot létesítenek, amelynek feladata a média, illetve a közvélemény félrevezetését célzó hírek kiszűrése lesz.

Hasonló szellemben nyilatkozott a Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetője is. Thomas Oppermann felszólított minden pártot arra, hogy sorakozzék fel a kormánykoalíció mögött az álhírek elleni harcban, és ne használja fel politikai előny kovácsolására az információk valódiságával kapcsolatos kételyek keltését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Angela Merkel fél, hogy ő lesz Putyin következő célpontja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást