Több mint 900 késő bronzkori és kora vaskori (Kr. e. 1400-900) leletet – köztük ékszereket és fegyvereket – találtak a Somló hegyen – írja a Live Science tudósítása alapján a 24.hu.
Nem tudható, melyik népcsoport készítette az eszközöket, ugyanis nem világos, hogy ebben a korszakban kik élhettek a mai Magyarország nyugati részén. A kutatók a XIX. században jöttek rá, hogy a Somló hegy számos leletet őriz, miután a gazdálkodók véletlenül több ókori tárgyat is előástak.
Soós Bence, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze a tudományos portálnak elmondta: önkéntesek segítették az átfogó kutatást a helyszínen, melynek köszönhetően 2025 áprilisáig több mint 900 leletet hoztak a felszínre.
Szakértők úgy vélik, a Somlón felfedezett tárgyak jelentősége hatalmas, hiszen a kései bronzkor és a korai vaskor közötti átmeneti időszakból származnak, amely korszakról nagyon keveset lehet tudni. A leletek alapján kutatók arra következtetnek, hogy az ebben az átmeneti időszakban a Somló környékén élt emberek törzsekbe tagolódva élhettek, amelyeket elit harcosok vezettek. Mivel az azóta feltárt sírok mérete monumentális, és sok tárgyat őriztek, a kutatók arra gyanakszanak, hogy a hegy egykor ezeknek a magas státuszú, vezető beosztású harcosoknak lehetett a székhelye.