Nyitókép: Bloomberg

Leszerepelt a Tesla robotja, meg is lett a hatása

Infostart
2024. október 16. 20:26
A Tesla Optimus közel sem bizonyult olyan önállónak a bemutatóján, mint ahogy azt a vállalat reklámozta, és ez a befektetőknek is kedvét szegte.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk egy önvezető robottaxi és egy humanoid robot, az Optimus piaci bevezetésére készül, a két terméket a múlt héten mutatták be működés közben. Ám a vállalat, úgy tűnik, megtévesztette a rajongókat és a befektetőket, kiderült ugyanis, hogy a bemutatón az Optimusok nem önállóan, hanem távirányítással, emberi segítséggel hajtottak végre feladatokat, például táncoltak, kiszolgáltak a bárban vagy a látogatókkal beszéltek - írja az Economx.

Ezt maga az egyik robot, pontosabban az azt irányító személy ismerte el egy újságírói kérdésére. Kiderült, hogy az egyetlen dolog, amiről elképzelhető lehet, hogy az Optimus bármilyen értelemben is önállóan végezte, az az egyik pontból a másik pontra mozgás, tehát a járás lehetett. Hozzáteszik, ez is leginkább egy kicsi gyerekéhez hasonlító, lassú totyogás volt, semmint magabiztos járás. Ezt pedig egy videóban már az év elején bemutatták, így nem látszik, hogy történt volna előrelépés.

Elon Musk 2022-ben még azt ígérte, hogy az Optimus képes lesz bármilyen feladatot elvégezni az ember helyett a háztartásban, valamint azt is mondta, hogy 2023-ban már készen fog állni a sorozatgyártásra. Korábbi nyilatkozata szerint egy ilyen robot 30 ezer dollárba kerül majd.

A befektetők azt a következtetést vonhatták le, hogy a cégvezér ismét nagyzolt, nem pedig komolyan vehető terveket adott elő az Optimus és a robottaxi kapcsán,

így a Tesla részvényei a bemutatók követően jelentőset zuhantak: az addigi közel 240 dolláros árfolyamról 220 dollár alá estek vissza, és azóta sem normalizálódtak - írja a lap.