Nyitókép: Getty Images / Ralph White

2040-re eltűnhet a Titanic roncsa

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 4. 19:59
Az 1912-ben elsüllyedt luxus-óceánjáró lassan felismerhetetlenné válik. Idén nyáron több mint kétmillió fotót készítettek a roncsról, amelyet egy vasfaló baktérium pusztít. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint 20-30 év múlva szinte semmi sem marad az ikonikus hajóból, mert sem tartósítani, sem kiemelni nem lehet.

Búvárrobotok segítségével vették észre a kutatók, hogy a Titanic orrának korlátja, amely 2022-ben még a helyén volt, mostanra leomlott, és ezzel az 1912-ben elsüllyedt luxus óceánjáró legikonikusabb része adta át magát az enyészetnek. A szakértők számítottak ilyen pusztulásra, mondta korábban az InfoRádió Aréna című műsorában Balogh Tamás hajóroncskutató, hajózástörténeti szakíró, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti Egyesületének elnöke, a Magyar Búvár Szakszövetség tudományos alelnöke.

"Egy vasfaló baktériumfajtát, a Halomonas titanicae-t fedezték fel a roncsokon, amely folyamatosan vonja ki az elsüllyedése óta a hajótest acéljából a vasat" – magyarázta a szakértő. Ennek következtében a vízben eltöltött 111 év során olyan mennyiségű vas tűnt el a felhasznált acélból, hogy az már rövid időn belül a saját súlyát sem lesz képes megtartani. Változó, hogy ki mikorra valószínűsíti ennek a bekövetkezését; van, aki 2030-ra, mások 2037-re mondják, az azonban biztos, hogy 2040-nél további elállást senki sem jósol a maradványoknak.

A Titanic roncsát nem lehet megmenteni és kiemelni sem – tette hozzá a szakértő. A technikai eszköz meglenne hozzá, de a hajó már nem bírná ki. A roncsokat felfedező Robert Duane Ballard amerikai oceanográfus döbbenten fedezte fel az általa az 1980-as és 1990-es évek fordulóján végrehajtott expedíciók során, illetve 2004-ben, amikor utoljára lent járt, hogy az eredetileg a Harland & Wolff hajógyárban a hajótestre felvitt rozsdagátló bizonyos felületeken ugyanúgy működik és ellátja a feladatát, mint amikor azt annak idején felhelyezték.

Ez a felfedezés adta számára az ötletet, hogy gyakorlati próba alá vesse az elméletet, miszerint ha egy ehhez hasonló rozsdagátlóval vonnák be a roncsokat, akkor az képes lenne megakadályozni a hajótest végső pusztulását. Ám ezt a feltételezést a 2012-ben nyilvánosságra hozott mikrobiológiai kutatások cáfolták, vagyis sajnos

jelenleg nincs olyan ismert technológia, amellyel meg lehetne akadályozni a maradványok elemi részecskékre való szétbomlását

– magyarázta Balogh Tamás az Arénában.

Jövőre még egy expedíció indul a Titanic 3800 méter mélyen lévő, gyorsuló ütemben pusztuló roncsához, hogy újabb felvételeket készítsen, illetve folytassa a leletmentést. Az elmúlt évtizedekben már több ezer tárgyat emeltek ki a hajóból. Legutóbb egy híres Diana-szobrot találtak meg. A tervek szerint azt is felszínre hozzák 2025-ben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leomlott a Titanic korlátja, 2040-re eltűnhet az egész roncs - Balogh Tamás hajóroncs kutató, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti Egyesületének elnöke, a Magyar Búvár Szakszövetség tudományos alelnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást