Nyitókép: Pexels.com

Itt az első magyarázat, ez okozhatta a Facebook és az Instagram váratlan összeomlását

Infostart
2024. március 6. 14:12
Feltörhették a közösségimédia-platformokat, ezért védekezett úgy a működtető Meta, hogy mindenkit kiléptetett a programokból.

Kedden délután közel két órára elérhetetlenné vált a Facebook, az Instagram és a Messenger is. A Meta első közleményében azt írta, hogy dolgoznak a hiba elhárításán, de nem derült ki, hogy mi okozta a gondot. Miután a cégnek sikerült helyreállítani a szolgáltatásokat, és újra használhatóak lettek a közösségi platformok, a Meta bejelentette, hogy megoldotta a "technikai problémát", és elnézést kért az érintettektől.

A Meta még nem erősítette meg a kimaradás hivatalos okát, de Emma Chittenden, a Daily Star technológiai szakértője azt állítja, hogy a Metát feltörhették – írja a ripost.hu.

"Lehet, hogy feltörték őket, gyanítom, hogy ez ugyanaz a probléma, mint az AT&T amerikai telekommunikációs vállalatnál volt a múlt héten. Lehet, hogy DdoS-támadással kell szembenézniük, vagy brut force támadással. És azzal védhetik meg magukat, hogy mindenkit kidobtak a teljes hálózatukból" – közölte a szakértő.

Ezzel szemben az amerikai Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) egyik magas rangú tisztviselője azt közölte, hogy rosszindulatú kibertámadásra utaló összefüggést nem fedeztek fel, és a leállásnak nincs köze a szuperkedd amerikai előválasztási naphoz.