Nyitókép: Unsplash

Bemutattak egy új kütyüt, amely az okostelefon véget jelentheti

Infostart
2024. február 28. 06:48
Az új eszközzel akár a saját tenyerünket is használhatjuk úgy, mint egy mobiltelefon kijelzőjét.

Hivatalosan is megkezdődött a barcelonai távközlési szakkiállítás, a 2024-es Mobile World Congress (MWC), ahol a nagy gyártók mellett néhány kisebb startup is feltűnt az újdonságaival - számol be róla a 24.hu. A kiállítók közül azonban kiemelkedik az amerikai Humane cég, amely ugyan csak egy kicsiny standon van jelen az expó legforgalmasabb csarnokában, ám a médiafigyelem mégis rájuk irányult, amikor bemutatták, mit tud az okostelefonok funkcióit egy gyufásdoboznyi szerkezetbe záró AI Pin - teszi hozzá a lap.

A céget két volt Apple alkalmazott alapította, eszközük pedig egy egy elsősorban hangalapú utasításokkal kezelhető szerkezet, melyet a ruhánkra tűzve érdemes használni. Az utasításainkat egy fejlett chatbot dolgozza fel, fedőlapján érintőképernyő, 13 megapixeles kamera és egy LED foglal helyet. Vagyis az eszközzel fotózni is lehet, a fény pedig arra szolgál, hogy jelezze, ha a mikrofon be van kapcsolva.

A kérdés az, hogy az apró eszköz hogyan oldja meg a vizualizációt, ami az okostelefonok egyik alapja.

A vállalkozás megoldása erre egy kivetítő, ami az ember tenyerére tudja projektálni akár a térképet, vagy az általunk keresett szöveges dokumentumot.

Mint írják, a bemutató során tényleg csak egy tenyeret használtak felületként, ám a megjeleníteni kívánt tartalmat a későbbiekben bármilyen sima felületre, akár a falra is ki lehet vetíteni. Megjegyzik, a tenyér jelenleg azért elengedhetetlen, mert az ujjainkat használhatjuk a lapozásra, és egyéb műveltekre, de az Apple Vision Prónál látott csippentős megoldásban is lehet ráció hosszútávon.

Egy másik fontos kérdés, hogy hogyan oldható meg a fotók, videók tárolása. A kütyü 32 gigabyte tárhellyel van ellátva, ami ugyan hamar megtelik, éppen ezért a gyártó lehetőséget kínál, hogy egy Humane.center elnevezésű felületre mentsük tartalmainkat, ami a beállítások elvégzését lehetővé tevő platform mellett felhő tárhelyként is szolgál.

Az akkumulátor 5-6 órányi használatot bír ki jelenleg, de egy szintén hordozható powerbank is megvásárolható lesz az eszközhöz, ami jócskán növeli az üzemidőt.

A lap azt írja, a fejlesztőknek meggyűlt a baja a kivitelezéssel, a tavaly novemberben beharangozott márciusi megjelenési dátumot máris április közepére csúsztatták, és ennél pontosabb dátum egyelőre nincs is. A 24.hu kérdésére a standnál elárulták, hogy az alapvetően csak az Egyesült Államokban, 699 dolláros áron kínált eszközhöz speciális mobil előfizetés is szükséges, amit odaát a T-mobile 24 dollárért kínál majd. Emellett európai távközlési cégekkel is tárgyalnak már, így nem kizárt, hogy hamarosan hozzánk is eljutnak az első példányok.