Megcsalás vagy túl sok külön töltött idő: nemcsak az embereknél lehet ez válóok, hanem a madaraknál is – írja a The Guardian. A madárfajok mintegy 90 százaléka egyetlen partnerrel tölt el legalább egy költési szezont, egyes állatok ugyanakkor annak ellenére váltanak partnert, hogy előző párjuk is életben van még.
A jelenséget már több kutatás vizsgálta, szakértők szerint ugyanakkor egyes madárfajok csoportjaira vagy éppen párokra bontva érdemes vizsgálni ezt a jelenséget. Két olyan motívumot is sikerült azonosítaniuk, amelyek arra késztethetnek egy madarat, hogy szakítson korábbi párjával – az egyik az, ha a hím más tojókkal kezd "viszonyba", a másik pedig a messzire történő vándorlás.
A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban megjelent írásaikban kínai és német kutatók leírják, hogyan kutatták 232 madárfaj válási arányainak korábban közzétett adatait, halálozási adatokat és vonulási távolságokat. A csapat minden egyes faj hímjeit és nőstényeit külön "promiszkuitási pontszámmal" látta el a madarak viselkedéséről közzétett információk alapján.
A fajok közötti evolúciós kapcsolatokon alapuló elemzést is végeztek, hogy figyelembe vegyék a közös ősök hatását. Az eredmények azt mutatják, hogy a feltűnően magas válási arányú fajok általában szoros rokonságban állnak egymással, és ez a megállapítás a feltűnően alacsony válási arányú fajok esetében is érvényes. Hasonló mintázat volt megfigyelhető a hímek promiszkuitásában is.
"Például a lilék, a fecskék, a verébfélék és a feketerigók magas válási rátával jellemezhetők a hímek promiszkuitása mellett, míg a rétisasok, az albatroszok, a ludak és a hattyúk alacsony válási rátával írhatók le" – közölte a kutatócsoport.
A kutatók azt találták, hogy a magasabb hím promiszkuitás magasabb válási rátával járt együtt, addig a nőstény promiszkuitás esetében nem ez volt a helyzet.
"Amikor egy hím madár promiszkuis, azt a tojók gyakran az elkötelezettség csökkenéseként fordítják le, mivel figyelmét és erőforrásait több nőstény között osztja meg. Ez kevésbé vonzóvá teheti őt partnerként. Ezzel szemben a hím növelheti fittségét, ha több nősténnyel párosodik" – mondta Zitan Song, a németországi Max Planck Állati Viselkedési Intézetben végzett kutatás társszerzője. Ennek eredményeképpen a szakítási arányok növekedhetnek ott, ahol a hímeknek több lehetőségük van a promiszkuitásra.
Ha a tojó szűri össze több hímmel a levet, akkor azok mind vélelmezik saját apaságukat a fiókák esetében, így ez a nőstény nem veszti el népszerűségét.
A vándorlás és a válások összefüggése abban rejlik, hogy a hamarabb a távoli célponthoz érkező madarak ott akár más partnert is választhatnak. Ahogy nő a megtett távolság, úgy nő a szakítások száma is. A kutatók azt is megállapították, hogy az elhullási arány és a vándorlási távolság összefügg a hímek promiszkuitásával.
A kutatócsoport szerint az eredmények azt sugallják, hogy a madaraknál a válás nem egyszerűen az egyed fittségének növelését célzó stratégia, vagy ökológiai tényezőkre, például a vándorlásra adott válasz, hanem egyszerre mindkettő hatással lehet rá. Az éghajlat változásával a vándorlás sokkal nehezebben kiszámíthatóvá válhat, ami több váláshoz vezethet.