Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A rák visszatérését akadályozhatja meg két mozgásforma

Infostart
2023. június 11. 18:39
Három kutatás is alátámasztja, hogy segíthet a betegségben érintetteknek.

Napi harminc perc gyaloglás és jóga gyakorlásával megelőzhető a daganatok továbbterjedése vagy visszatérése, sőt, az is, hogy halálhoz vezessen a betegség – írja a The Guardian.

Világszerte 18 millió embert diagnosztizálnak évente rákkal, és az már eddig is ismert volt, hogy a mozgásszegény életmód hozzájárulhat kialakulásához.

Most arra mutat rá a tudomány, hogy akkor is megéri aktívnak maradni, ha a betegség már megvan.

A testet gyakran meggyötrő kezelések mellett az orvosok évtizedek óta vonakodtak attól, hogy pácienseiknek a mozgás fenntartását ajánlják, most viszont komoly indokot kapnak. Az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság éves ülésén, a világ legnagyobb rákkonferenciáján bemutatott három tanulmány tovább erősíti azoknak a bizonyítékoknak a sorát, melyek szerint a fizikai aktivitás segíthet, nem pedig akadályozhatja a betegeket.

Az első tanulmány egy randomizált kontrollvizsgálat volt, amely a jóga gyulladásra gyakorolt hatását vizsgálta. A gyulladás nagy szerepet játszhat a rák kialakulásában: segítheti a daganat növekedését és terjedését. A vizsgálatba több mint 500, átlagosan 56 éves rákos beteget vontak be az Egyesült Államokból, akiket legalább két hónapja, legfeljebb öt éve kezeltek. Két csoportba osztva négy hétig heti kétszer 75 perces jógaórákon vagy egészségnevelési órákon vehettek részt. A vérükből végzett vizsgálatok megmutatták, hogy a jógázók gyulladást jelző markerszintje sokkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem a mozgásórákon vettek részt.

Egy másik kutatás a jóga fáradtságra és életminőségre gyakorolt hatását figyelte meg. A vizsgálatba százhetvenhárom 60 éves vagy idősebb beteget vontak be, akiket jógára vagy egészségnevelési órára küldtek. A kutatás szerint a jóga jobban segített a fáradtság enyhítésében és az életminőség fenntartásában.

A harmadik tanulmány szerint az aktívan mozgó rákbetegek csaknem ötödével csökkenthetik a halálozás kockázatát: a hatéves kutatást több mint 2600 brazil rákbeteggel végezték. A betegeket aktivitási szintjük alapján rangsorolták, az "aktív" kategóriába az tartozott, aki hetente öt napon legalább egy 30 perces sétát tett.

Az eredmények azt mutatták, hogy a mozgásszegény életmódot folytatóknál magasabb volt a halálozás kockázata.

180 nap elteltével az aktív csoportba tartozók 90 százaléka a még életben volt, míg a mozgásszegény csoportban csak 74 százalékuk.