Nyitókép: MTI/Krizsan Csaba

A Pfizernek újabb vakcinaötlete van

Infostart
2022. november 4. 04:40
Influenza és koronavírus elleni kombinált védőoltás kifejlesztésébe kezdett a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat - jelentette be a két gyógyszergyártó cég.

Az egydózisú vakcinát a Pfizer mRNS-alapú influenzaoltásának és a két vállalat által előállított, a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett emlékeztető oltásának kombinálásával tervezik létrehozni.

"A (hatóanyagok) kombinálásával szeretnénk megteremteni a lehetőséget rá, hogy az emberek egyszerre két, súlyos, légzőszervi betegség ellen is védekezhessenek" - fűzte hozzá a bejelentéshez Ugur Sahin, a BioNtech társalapítója.

A kezdeti fázisban lévő kutatás során elsősorban azt vizsgálják, hogy a kombinált oltás mennyire biztonságos, mekkora az immunválaszt kiváltó képessége, valamint azt, hogy az emberi szervezet mennyire tolerálja a vakcina hatóanyagait.

A BioNTech szponzorálásával az Egyesült Államokban zajló kutatáshoz a gyógyszercégek 180, legalább 18 és legfeljebb 64 év közötti önkéntest terveznek alkalmazni. Az első résztvevő a hét elején kapta meg az oltást.

A koronavírus elleni oltóanyagok kifejlesztésében ugyancsak élmezőnyben lévő Moderna biotechnológiai vállalat az úgyszintén amerikai Novavaxszal közösen kezdett bele egy ugyanilyen, kombinált védőoltás kifejlesztésébe.