Nyitókép: MTI Fotó: Sóki Tamás

Rusvai Miklós: hozzánk közel is vannak koronavírussal fertőzött denevérek

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. szeptember 29. 07:37
Az orosz patkósdenevérekben keringő vírus is egyfajta koronavírus, amelynek a kutatók szerint aggasztó tulajdonságai vannak.

A koronavírusok nagyjából húsz éve a virológusok látóterében vannak, amióta a SARS-CoV-1 2003-ban járványt okozott, különösen a kínai kutatók figyelmeztetnek, hogy új járvány indulhat meg. Erre azóta kétszer is bizonyítékot szolgáltatott a természet: az egyik a 2012-ben megjelenő, Közel-Keleten járványt okozó MERS-koronavírus, a másik a 2019-ben feltűnő SARS-CoV-2. Ez most még lecsengőben van ugyan, de gondot okoz nekünk – mondta Rusvai Miklós az InfoRádióban.

A víruskutató szerint ezenkívül különböző denevérfajokban legalább háromszáz koronavírust felismertek már, melyek bármelyike bármikor átterjedhet a denevérről az emberre ugyanúgy, ahogy az előző koronavírusok. Tehát ez a gazdafajváltásnak nevezett mechanizmus újra működhet.

Most Oroszország nyugati részén, az Urálon inneni területen is felfedeztek olyan patkósorrú denevéreket, amelyekben koronavírusok vannak. Vietnamban, Laoszban, Kínában is előfordulhatnak a patkósorrú denevérekben olyan vírusok, amelyek nagyon közeli rokonai SARS-vírusoknak.

"Kiderült, hogy Oroszország Fekete-tenger menti partvidékén, Szocsiban, Szuhumiban szintén előfordulhatnak, tehát

viszonylag közel hozzánk is vannak ilyen vírusokkal fertőzött denevérek"

– magyarázta a szakértő.

Mint mondta: a vírusok önmagukban is mutálódhatnak úgy, hogy onnantól kezdve a tüskefehérje változása miatt tapadni tudnak az emberi sejtekhez. Ezt előidézheti mutáció vagy a vírusok változásának egy másik módja, a rekombináció, amikor két különböző vírus egyidejűleg fertőz egy embert. Példával bemutatva: a SARS-CoV-2 és egy eddig embert nem fertőző, csak denevérben előforduló koronavírus bejuthat egyszerre az ember szervezetébe. Ezekből a szimultán fertőzésekből rekombináns vírusok jöhetnek létre, melyek szintén megfertőzhetik az embert.

A víruskutató szerint még korai megmondani, ez okozhatnak-e világjárványt, hiszen az eddigi három vírusból is csak a SARS-CoV-2 esetében történt így.

"A vírus szempontjából sok szerencsétlen véletlen kell ahhoz, hogy újra világjárvány pattanhasson ki. Ennek én most egyelőre nem látom túl nagy valószínűségét, de természetesen kizárni sem lehet" – jegyezte meg Rusvai Miklós.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rusvai Miklós: nem lehet kizárni az újabb világjárvány esélyét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást