Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Itt az ötödik hullám, budapestiek "előnyben"

Infostart
2022. január 5. 12:57
Az új fertőzöttek közül minden harmadik fővárosi, de túl sokat a vidéknek sem kell "várnia".

A Portfolio körülnézett a térképen a szerdai adatközlést követően, és az adatok újbóli romlása után már nemcsak az jelenthető ki, hogy beindult az ötödik járványhullám, hanem az is, hogy annak fészke nagy valószínűséggel Budapesten van, ugyanis minden harmadik fertőzést (29 százalék) a fővárosban regisztráltak, párhuzamosan az omikron vírusvariáns megjelentével.

Ami a számokat illeti, a fővárosban december 2. óta nem volt példa egy nap alatt 1557 új fertőzöttre, mint amennyi most volt.

A cikk megjegyzi azt is, hogy

a mintavételek 30 százaléka pozitív volt kedden, ez a szám pedig a 7 napos mozgó átlagban folyamatosan növekszik is,

miközben a járvány megbízható követését jelentő szint 5 százalék.

A portál által korábban megszólaltatott fizikus, Vattay Gábor - aki a járvány alatt a terjedés modellezésével foglalkozik - megfigyelése alapján az omikron egyébként mindig sűrűn lakott centrumokban vetette meg a lábát, és több hetes lemaradással érte el a kisebb településeket.

Vattay Gábor szerint a járványgörbe a jövő héten már meg is fogja haladni a delta hullámban elért magasságot Budapesten, de vidéken csak később lesz érzékelhető.