Nyitókép: ipopba/Getty Images

Itt vannak a részletek az OTP magyar nyelvi szuperszámítógépéről

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. október 24. 18:20
Magyarul beszélő szuperszámítógépet épít Magyarországon az OTP Bank és az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A fejlesztéssel már jövő nyáron találkozhatnak a pénzintézet hazai ügyfelei.

Az úgynevezett szuperszámítógép egy mesterséges intelligenciára optimalizált környezet, vagyis nem szükségszerűen a hardverelemekre kell gondolni, hanem arra a tudásra, ami ezzel meg érkezik hazánkba – mondta érdeklődásünkre Kaszás Zoltán. Ennek az elsődleges célja, hogy egy úgynevezett GPT-3-as (Generative Pre-Training Transformer) szintű – autoregresszív – magyar nyelvi modellt hozzanak létre. Ez azért „borzasztóan” fontos – fogalmazott a OTP ügyvezető igazgatója –, mert az írott, de akár a beszélt nyelv az, amely a legtöbb információt hordozza, és ennek a modellnek a megépítését követően a mesterséges intelligenciával meghajtott számítógép magyarul tud majd beszélni, írni, gondolkodni, miután megtanítják, megtöltik adatokkal.

Az első fázisban 1,3 milliárd, majd 13 milliárd, végül pedig egy 175 milliárd paraméterrel rendelkező – teljes értékű – modell fog előállni – mondta Kaszás Zoltán.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, az OTP számára kiemelten fontos az is, hogy nem szeretnének a magyar nyelvi modellnél megállni, hiszen a bankcsoport tizenegy országban van jelen. Ezen országok nyelveire is hasonlóképp meg kívánják alkotni a GPT-3-as modellt, aminek a végeredményeként a döntéselőkészítés, az ügyfélszolgálati munka mellett még nagyon sok olyanfelehasználási terület válik elérhetővé, ahol a mesterséges intelligencia feladatokat tud elvégezni, és ezáltal az OTP munkatársai sokkal nagyobb hozzáadott értékű munkát végezhetnek a jövőben – magyarázta.

Kaszás Zoltán arra is kitért, hogy a pénzintézet ügyfelei elsősorban az ügyfélszolgálat és a döntéselőkészítés területén találkozhatnak majd a fejlesztéssel, és az OTP ügyfelei perszonalizált, személyre szabott kiszolgálást tudnak kapni.

„A mesterséges intelligencia leginkább ezt tudja: hihetetlen adatmennyiséget feldolgozva, nagyon nagy sebességgel

pontosan arra reagál, amit az ügyfél adott pillanatban kérdez, nem pedig általános válaszokat ad”

– fogalmazott. A pénzintézetnél úgy gondolják, hogy az ügyfélkapcsolataik minőségét nagyon nagy mértékben tudja javítani.

A fejlesztés infrastrukturális elemei a következő száz napban fognak megérkezni Magyarországra, majd az installálásukat követően 2022 nyarára állhat össze a már érdemben használható és bemutatható magyar nyelvi modell.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezért hatalmas szó az OTP szuperszámítógépe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást