Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Egyetlen oltás nem ad kellő védelmet akkor sem, ha átestünk a koronavíruson

Infostart
2021. szeptember 7. 06:00
Ha átesett a koronavíruson és felvett egy adagnyi vakcinát, még nem érezheti magát teljes biztonságban: egy friss kutatás azt mutatja, sem magas antitestszintre, sem erős védelemre nem számíthatnak azok, akik átesettként egyetlen adaggal immunizáltatták magukat.

A kutatásban chicagóiak vérét elemezték az első és a második oltást követően 2-3 héttel, illetve hónapokkal a befejező dózis felvételét követően is. A 27 bevont oltott közt voltak olyanok, akik korábban megfertőződtek koronavírussal, és olyanok is, akik nem. A vizsgálatba a Pfizer és a Moderna vakcinájával oltottakat vontak be, írja a MedicalXpress.

Két adag oltás a védelem kulcsa

A Northwestern Egyetem kutatói a vérmintákat a koronavírus elleni antitestek kimutatása érdekében elemezték.

"Amikor megvizsgáltuk a résztvevők vérmintáit, amelyeket körülbelül három héttel a második oltásadag után vettünk, a gátlás átlagos szintje 98 százalék volt, ami a semlegesítő antitestek nagyon magas szintjét jelzi" - mondta Thomas McDade. Az újonnan megjelenő változatok elleni antitestek szintje azonban lényegesen

alacsonyabb volt, 67 százalék és 92 százalék között mozgott.

A tanulmány szerint a korábban fertőzöttektől két hónappal a második oltásadag után vett vérminták azt mutatták, hogy az antitestmennyiség körülbelül 20 százalékkal csökkent. Azok az oltottak pedig, akiknek sokféle tünettel járt megbetegedése, erősebb immunválaszt mutattak az oltóanyagokra, mint azok, akiknek enyhe tüneteik voltak vagy tünetmentesek voltak.

Nem lehet megúszni a második adagot

"Sokan, köztük sok orvos azt feltételezi, hogy a koronavírusnak való korábbi kitettség immunitást biztosít az újrafertőződéssel szemben. E logika alapján néhányan, akik korábban már ki voltak téve a fertőzésnek, úgy gondolják, hogy nem kell beoltatniuk magukat, vagy ha mégis beoltatják magukat, azt gondolják, hogy a két adag vakcinából csak az első adagra van szükségük. Tanulmányunk azt mutatja, hogy

a SARS-CoV-2 vírusnak való előzetes kitettség nem garantálja az antitestek magas szintjét, és nem garantálja az első vakcinaadagra adott erőteljes antitestválaszt sem.

Azoknál az embereknél, akiknek enyhe vagy tünetmentes fertőzésük volt, az oltásra adott antitestválasz lényegében ugyanaz, mint azoknál, akik korábban nem voltak kitéve a fertőzésnek" - fogalmaznak közleményükben.

Kettős csapást tapasztalhatunk

A kutatást még a delta térnyerése előtt végezték, de megállapításaikat a mostani helyzetre is helytállónak tartják.

"Ami a variánsokkal szembeni, az oltás nyújtotta védelmet illeti: a vakcina jó védelmet nyújt, de nem annyira jót, mint amilyet a vírus eredeti változata ellen, amelyre a vakcinát tervezték. Ha ezt kombináljuk azzal a ténnyel, hogy az immunitás idővel csökken, akkor a vakcinázás mellett bekövetkező fertőzéssel szembeni fokozott sebezhetőséget kapunk. Ez két csapás egyszerre: itt a delta, és az immunitási szint is csökken" - mondta McDade.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!