Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Merkely Béla: véleményformálóvá vált a Semmelweis Egyetem

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2021. szeptember 6. 19:45
Az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, jelentős mértékben nemzetköziesült az intézmény, rengeteget idézik, hivatkozzák és reagálják a tudományban az egyetem publikációit.

Mint az Infostart a múlt héten hírül adta, 149 helyet előre lépve bekerült a világ 300 legjobb egyeteme közé a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában.

Ezzel a hazai egyetemek között a legelőkelőbb helyezést érte el, és a második legtöbbet előrelépő európai felsőoktatási intézmény lett a TOP 500-ban szereplők között.

"A Semmelweis Egyetem polgárainak köszönhető leginkább ez a jelentős javulás. Azért tudni kell, hogy már az első 500 mezőnye is nagyon sűrű, a világ legjobb egyetemi tartoznak ide, a pozíció megtartásáért is fokozni kell a teljesítményt. Úgy tűnik, hogy ebben a versenyben az egyetem polgárai jobban haladnak, mint a konkurencia" - kommentálta a rangsort és annak folyamatait az InfoRádióban Merkely Béla, az intézmény rektora.

Megjegyezte, a világjárvány nehezítette az egyetemen zajló oktatási, kutatási tevékenységet, a gyógyításon volt a fő hangsúly, de az egészségügyi tevékenységen kívül azért jutott energia innovációra, új kezelések és gyógyszerek bevezetésére, ezt pedig "nemzetköziesíteni" is tudta,

Magyarországon is véleményformáló intézményként tudott megjelenni.

Az egyetem - mint Merkely Béla aláhúzta - minden paraméterben javult.

"Az oktatásban, a kutatásban, innovációban, a citációk, vagyis a publikációkra adott tudományos reflexiók számában. És sokat javultunk a nemzetköziesítésben is: az SE egy nemzetközi oktatási-tudományos központtá vált az orvos- és egészségtudomány területén, a hallgatók közel 40 százaléka külföldről jön, nagy számú német ajkú és angol oktatásban részt vevő hallgató van. 150 hellyel javítani a pozíión a csodával azonos kategória, egész Európáből rajtunk kívül egy egyetem tudta ezt megcsinálni" - hangoztatta a vezető.

Az egyetem fejlesztési céljairól szólva elmondta, a

bár a térségben a Semmelweis Egyetem közelében sincs más intézmény a ranglistán, az infrastruktúra fejlesztésre szorul,

biztosítani kell az oktatási felületeket, a hallgatói tereket, korszerűsíteni a klinikákat, ezek a folyamatok - mint mondta - most is zajlanak.

"Megtörtént a modellváltás augusztus 1-jével, non-profit jellegű intézménnyé alakítottuk át az egyetem struktúráját, amerikai és angol mintára. Bízom benne, hogy sokkal flexibilisebb, gyorsabb egyetemet hozunk létre; ha tudjuk már, mit kell fejleszteni, a lehető leggyorsabban fejlesszünk is."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Semmelweis a világ 300 legjobb egyeteme között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást