Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Marco

Focimeccs, buli, koronavírus - íme a vizsgálatok eredményei

Infostart
2021. július 4. 08:15
Többezres tömegrendezvényeken vizsgálta a koronavírus terjedését egy brit tanulmány, többek között focimeccsen, zenei díjátadón és szórakozóhelyen annak érdekében, hogy a jövőre vonatkozóan ajánlásokat fogalmazzanak meg a rendezvények biztonságos lebonyolításához szükséges intézkedésekről. Ez egyelőre egy kezdeti eredmény,

Februárban a brit miniszterelnök megrendelt egy tanulmányt azzal kapcsolatban, hogy azokon a nagyobb tömegrendezvényeken, ahol lehetetlen tartani a távolságot, mint például a járvány időszaka alatt hiányolt focimeccseken, koncerteken, hogyan lehet minimalizálni a koronavírus terjedését. Elkészült a program első fázisának tanulmánya, aminek célja annak felderítése, hogy hogyan lehet a rendezvényeket megtartani, a kockázatokat minimalizálva - írta a Portfolio.

A tanulmány készítői hangsúlyozzák, hogy

  • csak az első adatokra támaszkodva még nem érdemes közegészségügyi ajánlásokat megfogalmazni, mivel az adatokat akkor gyűjtötték be, amikor a járvány szinte teljesen visszaszorult és alacsonyak voltak a fertőzésszámok. Emiatt pedig további bizonyítékokat kell gyűjteni.
  • Nemcsak magán az eseményen, de a hozzá kapcsolódó utazás közben is megtörténhet a fertőződés, vagy például a rendezvény környékén lévő bárok és éttermek látogatásakor (amelyek a vizsgált időszakban még zárva tartottak).
  • A nyitással a fertőzésszámok emelkedhetnek, különösen ha olyan vírusvariánsok jelennek meg, amelyek könnyebben terjednek, vagy ügyesebben kikerülik a vakcinákat.

Az első fázisban többnapos, beltéri és kültéri eseményeket is vizsgáltak április és május folyamán. Az angol labdarúgókupa döntőjén például 20 ezer néző fordult meg a Wembley-ben, egy hosszúhétvégén pedig Liverpoolban többnapos zenei fesztivált rendeztek, amelyen 13 ezer fő vett részt. Az első teltházas rendezvény a Snooker Világbajnokság volt, ami szintén szerepel a tanulmányozott rendezvények között. A vizsgált eseményeken összesen 58 ezer fő vett részt.

A vizsgálatok eredményei

Az 58 ezer résztvevőből összesen 28 koronavírusos esetet azonosítottak be, amely összefüggésbe hozható lehetett a rendezvényeken való részvétellel - de hozzáteszik, hogy mindez olyan időszakban, amikor alacsony szintű volt a vírus jelenléte.

Ebből 11 fő az eseményen fertőződhetett meg, 17 fő esetén pedig a tünetek megjelenése alapján fennáll az esélye, hogy a rendezvények környékén kapta el a betegséget.

  • Liverpool városában a Circus Nightclubban mintegy 7 ezer fő fordult meg két éjszaka alatt, innen 10 koronavírusos esetet jegyeztek fel a résztvevők közül a későbbiekben.
  • A Snooker Világbajnokságon, ahol több mint 10 ezer fő vett részt 17 nap nap alatt, 6 esetet tártak fel.
  • A Brit Hanglemezgyártók Szövetségének éves díjátadóján 3500 fő vett részt Londonban, közülük senki sem betegedett meg.
  • Az angol labdarúgókupa és a ligakupa döntőin összesen 8 esetet találtak a közel 30 ezer nézőből.
  • Egy Liverpoolban tartott fesztiválon, a Sefton Parkban, ahol több mint 6 ezer fő vett részt, két esetet regisztráltak.
  • Surrey városában 2 ezer fő vett részt egy 5 kilométeres futóversenyen, 2 fő betegedett meg.

Megállapítások

Egy focimeccsnél például magasabb kockázatúnak bizonyultak a bejáratok és a kijáratok, az előcsarnokok, és az éttermi részek, ezeken érdemes lehet szigorúbb szabályokat hozni, mint a nézőtéren. Kültéren kisebb volt a fertőzés kockázata, mint beltérben.

A nightclub-helyszín adatai azt sugallják, hogy az olyan, nagy tömeget befogadó helyeken, ahol strukturálatlanul oszlik el a közönség és magas az aktivitásuk is, fokozza a vírus levegőben való terjedésének kockázatát.

A mozgási adatokkal és a szén-dioxid szintjének mérésével be lehet azonosítani olyan területeket, ahol a fokozott kockázatok miatt érdemes pótlólagos intézkedéseket bevezetni,

például maszkhasználatot, szellőztetést, tesztelést, létszámkorlátot, vagy akár az étel-és italfogyasztás korlátozását.