Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski

Harmadik oltásként is hatékony az AstraZeneca vakcinája

Infostart
2021. június 30. 13:30
Erős immunválaszt vált ki az AstraZeneca koronavírus elleni oltásából beadott harmadik adag, így az alkalmas lehet emlékeztető oltásnak, közölték kutatók. Egyelőre nincs tudományos bizonyíték arra, hogy szükség is lenne rá.

Az oltást kifejlesztő Oxfordi Egyetem végezte a kutatást, melyből kiderül, hogy T-sejtes immunválasz mellett az antitestek számának növekedését okozza, ha harmadik adagot adnak a vakcinából. A kutatásból az is kiderült, hogy akár 45 hétre is kitolható a második adag vakcina beadása, ami így is magas szintű immunvédelmet alakít ki, írja a Reuters.

Egyelőre nincsen annak tudományosan alátámasztott bizonyítéka, hogy szükséges lenne egy harmadik adag oltás beadására, főként annak ismeretében, hogy számos országban egyelőre második vagy akár első adagból sem sikerült megfelelő mennyiségben beadni a lakosoknak. Nagy-Britanniában, ahol a népesség háromötöde van már beoltva, ugyanakkor őszre már emlékeztető oltások beadását tervezik.

Andrew Pollard, az Oxford Vaccine Group igazgatója elmondta, hogy jelenlegi ismereteik szerint a vakcina tartósan véd a jelenlegi változatok ellen, ami azt jelenti, hogy talán nincs szükség emlékeztető oltásra.

"Olyan helyzetben kell lennünk, hogy ha kiderül, hogy szükség van emlékeztető oltásra, akkor be tudjuk adni azt, de jelenleg nincs bizonyítékunk arra, hogy erre szükség lenne" - mondta újságíróknak. "Az Egyesült Királyság lakossága magas szintű védettséggel rendelkezik, és nincs bizonyíték arra, hogy ez a védettség megszűnne, így

nem elfogadható, hogy az Egyesült Királyságban most harmadik adagot adjunk, miközben más országokban egy adagot sem adtak."

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az Oxfordi Egyetem az AstraZeneca számára licencelt oltása nagyobb hatékonyságú, ha a második adagot négy helyett 12 héttel később adják be. A friss kutatás szakértői ellenőrzés előtt áll, 30 olyan résztvevőt vizsgált, akik késleltetve kapták meg a második adagot, és 90 olyan résztvevőt, akik harmadik adagot kaptak. Mindannyian 55 év alattiak voltak.

A kutatás segít eloszlatni azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a vírusvektoros vakcinák - mint az AstraZeneca és a Janssen által gyártottak, valamint a Szputnyik V - elveszíthetik hatékonyságukat, ha évente kell oltani őket, mivel fennáll annak a veszélye, hogy a szervezet immunválaszt produkál a vakcina genetikai információit átadó vektorok ellen.

"Voltak olyan aggodalmak, hogy ezt a vakcinát nem lehet emlékeztető oltásként használni, de az adatok semmiképpen nem erre utalnak" - mondta a Reutersnek a tanulmány szerzője, Teresa Lambe, az oxfordi Jenner Intézet munkatársa.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!