Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Sietni kell az oltási kampánnyal: az ECDC szerint augusztusra végigfertőzi Európát a delta mutáns

Infostart
2021. június 24. 17:53
Az uniós járványügyi hivatal szerint augusztusra az európai esetek akár 90 százalékáért is ez a variáns felelhet majd.

A jelenleg 80 országban jelen levő, a Nagy-Britanniában azonosított alfa variánsnál nagyjából 40-60 százalékkal fertőzőbb delta variáns Európában is domináns törzzsé válhat az előrejelzések tanúsága szerint.

"A delta variáns becsült terjedési előnye alapján, a modellezési előrejelzések felhasználásával

augusztus elejére az új koronavírus-fertőzések 70 százalékát, augusztus végére pedig a fertőzések 90 százalékát ez a változat fogja okozni

az EU-ban és az EGT-ben" – áll az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) rendszeres fenyegetettségi jelentésében, melyet az Euronews idéz.

Két oltás jelenti a biztonságot

A delta kapcsán megállapították már, hogy az ezzel a törzzsel megfertőzöttek nagyobb eséllyel kerülnek kórházba, egy adag oltás kevésbé véd a megfertőződéssel szemben, ha a deltának vannak kitéve az emberek. Két adag oltás ugyanakkor szinte ugyanolyan magas védelmet nyújt a delta ellen, mint más variánsokkal szemben. Nagy-Britanniában már a megbetegedések 90 százalékát a delta adja, ami esetszám-emelkedéshez vezetett és arra kényszerítette az országot, hogy legalább két, valószínűleg négy héttel tolja el a tervezett újranyitást. Az európai határokon ezért a brit és indiai utasokra jobban figyelnek a régióba való belépéskor.

Az ECDC szerint azért is valószínű, hogy a delta széles körben el fog terjedni a kontinensen, mert az az egyszer oltottakra veszélyesebb.

"Valószínű, hogy a delta a nyár folyamán széles körben fog terjedni, különösen a fiatalabbak körében, akiket még nem oltottak be. Ez veszélyt jelenthet a veszélyeztetettebb egyének számára, mind megfertőződés, mind súlyos betegség és halál rizikójának szempontjából, ha nem oltják be őket" – tette hozzá a közlemény.

A modellezett szcenáriók szerint bármilyen június elején életben levő korlátozás enyhítése az esetszámok ütemes növekedéséhez vezethet.

Ennek következményei főként az 50 év fölöttieket érinthetik: nőhet körükben a kórházi kezelések és a halálozások száma, akár a 2020 őszi szintig is. Az ECDC modellje Európának nem sok jót jósol eszerint nyárra, mivel fokozatosan enyhíti a legtöbb uniós ország a korábban életbe léptetett korlátozásokat.

Andrea Ammon, az ECDC igazgatója szerint fontos, hogy a nagyon gyors ütemben haladjon tovább az immunizálás a kontinensen.

"Ebben a szakaszban

döntő fontosságúvá válik, hogy a második oltási adagot az első adagtól számított minimális engedélyezett időközön belül beadják,

hogy felgyorsítsák a veszélyeztetett személyek védettségének kialakulását" – folytatta.

Az ECDC szerint az EU/EGT-ben élő felnőttek több mint 57 százaléka kapott eddig legalább egy adagot valamely vakcinából, több mint egyharmaduk pedig már megkapta a teljes oltási sorozatot. A 80 év felettiek 30 százaléka, a 60 év fölöttiek mintegy 40 százaléka azonban még nem kapott teljes oltási sorozatot.

Magyarországon öt fertőzött mintájában mutatták ki a delta variáns.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!